Kerítésen innen
Dobrev Klára: tele lett az Európai Uniós választók hócipője!

Nem leányálom manapság fideszses képviselőnek lenni az unióban – vélekedett Dobrev Klára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aminek fő oka Orbán Türk tanácsban tett kijelentése arról, hogy „áll rendelkezésére” Törökországnak és Azerbajdzsánnak.

Az elszabadult Orbán-hajóágyú
„Ha sikerül megszerezni a bővítési portfóliót, akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal és a tagsági tárgyalás ügyében pedig Törökországgal (…) Örömmel állunk az Önök rendelkezésére, hogy segítsük az Önök törekvéseit.”
-mondta a nemzetvezető.
Mindez azért nagyon gáz,
mert az EU alapokmánya szerint, ha valaki biztosi kinevezést kap, megszűnik kötelezettsége az országával szemben és addig, amíg a poszt birtokosa csak a közösség érdekeit szabad szem előtt tartania. Ezt eddig valamennyi biztosunk – Navracsics Tibor is – betartotta.

Ursula von der Leyen szűrőjén
keresztül ment Várhelyi Olivér jelöltsége az uniós biztosi posztra. Dobrev szerint azonban
nem sikerült olyan embert elfogadtatnia a kormánynak, aki azonosult a kabinet politikájával, így egy brüsszeli bürokratát jelölt Orbán Viktor.

Közben a portfólióról még mindig nincsen döntés,
de a miniszterelnök Türk Tanácsban elhangzott mondataival szinte biztos, hogy nem fogja megkapni a bővítésért felelős portfóliót
Mint mondta, ő egy
erős Európai Unióért, szorosabb szövetségért harcol.
Szabad városok paktuma
A napokban Karácsony Gergely főpolgármester a lengyel Gazeta Wyborcza nevű napilapban hirdette meg a szabad városok paktumát, amibe a visegrádi országok fővárosait, Varsót, Pozsonyt és Prágát vonná be, hogy közvetlenül juthassanak uniós forrásokhoz. Dobrev Klára szerint
a jelenlegi helyzet Budapest és Varsó esetében éles, hiszen Magyarország és Lengyelország ellen is eljárás van az Európai Unióban a jogállamiság megsértése miatt.
Tele van a hócipő….
A DK EP-képviselője hozzátette:
nagy a valószínűsége annak, hogy az említett országok esetében felfüggesztik az uniós források kifizetését. Jelenleg pedig azon dolgoznak, hogy egy ilyen esetben is lehessen közvetlenül pályázni a forrásokra
– tette hozzá. Úgy látja, hogy
erre az Unióban is nyitottak.
Mint mondta, a választások utáni nap is többen gratuláltak neki is az eredményhez, amelyek között néppárti politikus is volt. Dobrev kiemelte azt is, hogy
nem túl kellemes dolog ma fideszesnek lenni Európában.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
GÁBOR
2019.11.02 14:23 at 14:23
A Magyar Emberek hócipõje meg tele lett DOBREV KLÁRA MAGYAR-ELLENES CSELEKEDETEIVEL, AMELYEKKEL TÁMADJA A MAGYARSÁGOT BRÜSSZELBEN ÉS MEGTESZ MINDENT AZÉRT, HOGY A MAGYARSÁG NE KAPJON UNIÓS PÉNZT BRÜSSZELBEN!
LÁTSZIK, HOGY DOBREVNEK A TÜRK TANÁCS SEMMIT SEM JELENT, MERT AZ A MAGYAR ÉRDEKEKET SZOLGÁLJA ÉS DOBREV TÁMAD MINDEN ILYENT!!
Jenőné Füri
2019.11.04 10:18 at 10:18
Azon csodálkozom,hogy az EU-nak eddig nem lett tele a hócipője,elég türelmesek voltak,de egyszer mindnnek vége szakad! Itt a pont!