Banánköztársaság
Orbán és Szijjártó „türköztek”

Miközben az EU külügyminiszterei a török agresszióról tanácskoztak, Orbán és Szijjártó kihívóan, pofátlanul „türköztek”. Velük volt a piszkosul független Maróth Miklós, az illegitim „Eötvös Lóránd ( ”lánynevén” MTA) Kutatási Hálózat ”lánynéven” MTA góréja is.

A „Türk Tanács” nyilván rendkívül fontos ülést tartott
– annyira, hogy a „testvéreket” meglátogatta Szijjártó és Orbán is. Ha már ott voltak, Erdogannal is tanácskoztak, és a török despota megköszönte „Magyarországnak” „Törökország” melletti kiállását.
Közben az EU külügyminiszterei találkoztak, és egyhangúlag elítélték a brutális török agressziót. A kiadott közlemény nem foglalkozik külön Magyarországgal, így töprenghetünk: vajon ki és hogyan képviselte az országot… Mindenesetre a magyar „külügyminiszter” éppen „testvéri barátságunkat” ápolta a török, azeri stb. vezetőkkel…
Nincs nap, hogy ne szégyenítené meg az országot a tökéletesen amorális Orbán-banda. Az EU pedig morog, vagy még azt sem: tűri a tűrhetetlent.
Jut eszembe:
nincs hír még arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia alkotmányossági panaszát mikor méltóztatja a zalaptákolmány-bíróság némi figyelemre – így aztán Maróth Miklós Orbánnal stb. bájologhat a „türk testvérek” előtt… Tökéletesen függetlenül, persze, és képviselve az új kutatási irányokat... Az Akadémia és annak világhírű elnöke pedig megtanulhatja, hol lakik Orbánia Úristene.
Nagyon régen nem volt Magyarországnak ennyire undorító vezetése – és milyen régóta már… Most, az önkormányzati „diadal” után csak emlékeztetek: az ellenzéki városoknak, köztük elsősorban Budapestnek nem szabad a „kormány” kijelölte önkormányzati szférába zárkózniuk: kemény ellenzéki politizálásra van szükség ama hatalom ellen, amely naponta szégyeníti meg az országot.
Hogy a demokratikus világ lássa: Orbánék nem Magyaroszágot, hanem bűnszervezetüket képviselik.
Hasonló
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
nemeském
2019.10.15 14:53 at 14:53
Hiába gazdag a magyar nyelv, az orbáni külpolitika haszonelvű, aljas machinációit -mivel minden képzeletünket felülmúlja – nem tudja adekvát módon leírni. Nincsenek szavak…
GÁBOR
2019.11.02 14:28 at 14:28
A „POFÁTLAN” POLITIKUSOK ÉS ÚJSÁGÍRÓK INTELLIGENCIÁJA NEM TÉR KI ARRA, HOGY A TÖRÖKÖKKEL, AKIK, HA MEGSÉRTÕDNEK EURÓPÁRA ZUDÍTHATJÁK AZ OTT TARTÓZKODÓ MIGRÁNSOKAT!
EGY BÖLCS POLITIKUS, MINT AMILYEN ORBÁN „TÁRGYAL” MINDENKIVEL ÉS KERESI A JÓ MEGOLDÁSOKAT!!
BEZZEG, HA NÉMETORSZÁG VAGY AZ EU TÁRGYAL A TÖRÖKÖKKEL AZ „OK”!!
ILYEN, A MAGYAR-ELLENES ELLENZÉKI MÉDIA!!