Kerítésen innen
Dömötör Csaba nem tökölt, sebtiben megszolgálta kinevezését és a vele járó havi nettó 3.195.000.- forintot
Egy hónapja volt hír, hogy Dömötör Csaba veszi át a fideszes Győrffy Balázs helyét és fizetését az Európai Parlamentben. Utóbbi azután mondott le minden hivatali és politikai pozíciójáról, hogy tettlegességig fajult egy vitája egy nővel, akit aztán fizikailag is bántalmazott. Úgy tűnik Dömötör jó választás volt, teszi, amit tennie kell….
Dömötöri irgum és burgum
Magyar Péter közmédiás tüntetésen elhangzott Hitler-utalása miatt írt levelet Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének.
(„Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának, a tanítványok pedig megfogadták a mesterük tanácsát”
– ezt mondta Magyar Péter az október 5-i MTVA elé szervezett tüntetésen és erre a megszólalásra utalt Dömötör Csaba a levelében.)
Dömötör Facebook-bejegyzésében írt a levélről, amelyben felszólította az EP-elnököt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a történtek miatt Magyar ne maradhasson az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke. A Fidesz EP-képviselője levelében azt írja,
elfogadhatatlan, hogy a pártelnök hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot vonva sérteget magyar és európai polgárokat, és a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját önös politikai érdekből használja fel. A megbotránkoztató eset joggal háborította fel a magyarországi zsidóság képviselőit is, akik szintén szót emeltek az európai parlamenti képviselő holokausztrelativizáló kijelentéseivel szemben.
Dömötör Csaba szerint ráadásul
a Tisza Párt elnöke ezzel a kijelentésével több ponton is sérti az EP Eljárási Szabályzatát és kimeríti a súlyos kötelességszegést, ami miatt meg kell vonni tőle alelnöki megbízatását.
Hátra-nyilazó helyett hátra-levelező az új jelző
Úgy tűnik, a levél erejében bízik a Fidesz RU frakciója, hiszen párttársa, Deutsch Tamás fittyet hányva arra, hogy megírták neki, hogy nem kérnek az emailjeiből, a napokban szintén Magyar Péter sinfeléséért ragadott klaviatúrát és küldött levelet mindenkinek, aki él és mozog a brüsszeli épületben.
Szerző
Friss
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
- A tanult embert nem lehet egy tál pörkölttel megvenni – Bogdán László ösztöndíj átadása Cserdiben
- Szanyi Tibor: most vizsgázik a jogállamiság
- A jól bevált Századvég karácsonyfája alá megérkezett a kormány-ajcsi: indul az új közvélemény-kutakodás
- Meloni lemondott a Reformerek-elnökségről és utódot is javasolt
- Ön valójában jobban él, úgyhogy nix ugribugri – Meddig terjed a ’tudatlanok völgye’?!