Kiemelt hírek
Donald Trump most a WHO-t zsarolta meg
Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden Washingtonban, hogy leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra.
Semmi tárgyalás, csak az ítélet, honnan is ismerős?
Az amerikai elnök a Covid-19 járvány elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak kötelessége elszámoltatni a világszervezetet a járvány ügyében tett lépései miatt.
Donald Trump leszögezte: „a WHO elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról”. Hozzátette: az amerikai kormányzat átfogó vizsgálatot folytat arról, hogyan kezelte a WHO a világjárványt. „Mélyen aggódunk, vajon az Egyesült Államok nagylelkűségét a lehető legjobban kamatoztatták-e a WHO-nál” – hangoztatta. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok évi 400-500 millió dollárral járul hozzá a szervezet működéséhez, míg Kína körülbelül 40 millió dollárt, vagy – ahogy fogalmazott: – „még kevesebbet” fizet a WHO költségvetésébe.
Leszögezte, hogy amennyiben a világszervezet rendesen végezte volna a dolgát és idejekorán egészségügyi szakembereket küldött volna Kínába, akkor a koronavírus-járvány féken tartható lett volna már a járvány kirobbanásának helyszínén. „A WHO kudarcot vallott alapvető feladatának teljesítésében, és ezért felelősséggel tartozik” – hangzott a szigorú ítélet. Mindazonáltal leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezi magát a WHO mellett, jelentsen ez bármit is.
Hamar, hamar!
A sajtókonferencián Trump kitartott amellett, hogy az amerikai gazdaságot mielőbb újra kell indítani. Mint mondta: a szövetségi kormányzat rövid időn belül erre vonatkozó új irányelveket tesz közzé, és szerinte az ország gazdaságának újraindítása akár még május elseje előtt megtörténhet.
Többször is leszögezte: a döntést az egészségügyi szakemberekkel történő konzultációkat követően és a tagállamok kormányzóival egyetértésben hozza meg. Hangsúlyozta, hogy minden egyes tagállam kormányzójának megvan a felhatalmazása az újraindítás gyakorlati lebonyolítására.
Trump egyet visszalépett
Amerikai kommentátorok felfigyeltek arra, hogy Trump a kormányzókkal történő együttműködésre helyezte a hangsúlyt, és nem ismételte meg előző napi kijelentését, miszerint elnökként „teljes felhatalmazása” van, és övé „a végső szó” az egyes tagállamokban a gazdaság újraindítására.
„Rövid időn belül egyeztetni fogok mind az 50 kormányzóval, és ezt követően minden egyes kormányzónak megadom a felhatalmazást a gazdaság újraindítására” – fogalmazott. Hangoztatta, hogy minden tagállamban a helyi körülményeknek legmegfelelőbb időpontban és legkedvezőbb módon indítják majd újra az életet.
Kapcsolódó
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….