Blogbazár
Vásárhelyi Mária: …azért nem tudjuk, mert nem akarjuk tudni!
Nézem a Covid 19 áldozatainak számáról készülő jelentéseket, és azt látom, hogy New Yorkban a legszegényebb régiókban szedi a legtöbb áldozatot a járvány. Bronxban több mint háromszor(!), Queensben csaknem 2 és félszer annyian haltak meg a fertőzésben, mint Manhattenben. És hasonló a helyzet a többi amerikai nagyvárosban is.
Hogy nálunk régiónként hogyan alakul a járványhelyzet, arról nem sokat tudunk,
arról pedig végképp semmit, hogy egy-egy régión, városon belül szociális helyzet szerint hogyan alakul a halálesetek száma. Pedig nyilvánvaló, hogy Magyarországon is ugyanez a trend érvényesül;
az áldozatok többsége a szegényebb rétegek köreiből kerül ki, és ha a járvány betör egy-egy szegregátumba, akkor ott irdatlan pusztítást visz végbe.
Az elemi higiéniai feltételek hiánya, a zsúfoltság, az egészségtelen és elégtelen táplálkozás, a házi orvosok túlterheltsége vagy hiánya, úgy fogja szedni az áldozatait ebben a körben, mint a pestis vagy a spanyolnátha. És mi semmit nem tudunk arról, hogy valójában mi a helyzet az országnak ezekben a szegmenseiben.
Az, hogy a kormánypártok és az állami egészségügy nem foglalkozik ennek a sok százezer embernek a sorsával, tragikus,
de valójában nem meglepő, hiszen a kormány politikáját egy évtizede a szegényellenesség és az áldozathibáztatás jellemzi. Az azonban, hogy sem az ellenzéki pártok, sem a független média nem, vagy alig fordít figyelmet erre az ordító igazságtalanságra és embertelenségre, nagyon szomorú. Persze tudom, hogy ezekben a hetekben nagyon nehéz információt szerezni arról, hogy hogyan élnek ezek az emberek a társadalom és többnyire az ország peremén, de nyilván meg lehetne szervezni a tájékoztatást, ami nélkül képtelenség felhívni a középosztály tagjainak figyelmét arra, ami a szegregátumokban, a mélyszegénységben élők körében történik.
És nemcsak a járvány, hanem az éhezés is tizedelni fogja soraikat
Mert ők – a képzetlen , iskolázatlan munkavállalók azok, akik legelőször elveszítik munkájukat, akiket kirúgnak a közmunkából, és kifosztanak az uzsorások. Attól tartok, ha ez így folytatódik, akkor majd csak a járvány elmúltával szerzünk tudomást arról, hogy milyen irdatlanul sok polgártársunkat veszítettük el ezekben a régiókban a járvány alatt. És majd szörnyülködünk, hogy „úristen, nekünk csak most mondták meg”, „mi csak most tudtuk meg”.
De ez önáltatás, önfelmentés!
Olyan, mint amikor a holokauszt után mindenki arról beszélt, hogy fogalmuk sem volt arról, mi történik a zsidókkal. Azért nem tudták, mert nem akarták tudni. És mi azért nem tudjuk, mert nem akarjuk tudni.
