Kerítésen innen
‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
Közel húszmillió forintot költöttek el a kormánypropaganda szócsövei olyan közösségi médiás hirdetésekre, amelyekben Kollár Kingát, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjét igyekeztek lejáratni, egyben pedig a múlt heti Millenáris parki tüntetést népszerűsíteni – írja az Átlátszó.
Az úgy kezdődött…
Kollár a múlt hétfői EP-ülésen azokról az uniós forrásokról beszélt, amelyeket a Magyarországon tapasztalt korrupció és jogállamisági problémák miatt felfüggesztettek. Mint mondta, a források kiesése sok problémát okoz, például, hogy elmarad több kórház és vasútvonal felújítása.
A beszédből a Magyar Nemzet kivágott egy részletet annak bizonyítására, hogy a Tisza Párt Magyarország ellen dolgozik. Kollár szerintük úgy fogalmazott, hogy
„jól működik és hatékony az uniós pénzek visszatartása, mert megakasztja a magyar gazdaság fejlődését, beruházások és kórházfelújítások maradnak el”.
A hír azonnal terjedni kezdett a kormányzati médiában
A propagandakampány még Orbán Viktor miniszterelnököt is elérte, aki arról posztolt, hogy Kollárnak távoznia kell a közéletből, majd péntek reggeli rádióinterjújában már Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez hasonlította a felszólalást. Bayer Zsolt pedig tüntetést kezdett szervezni.
A Facebook és az Instagram, illetve a YouTube adataiból kiderül, hogy Kollár lejáratására, egyben a Bayer-féle tüntetés népszerűsítésére milliós nagyságrendben költöttek a kormánypárti propagandaszervezetek:
a Megafon, a CÖF és a kormányközeli médiacégek (a Mediaworks vidéki lapjai, a Metropol, a Ripost és a Mandiner).
A legtöbbet,
- 9 millió 575 ezer forintot a Megafon költötte,
- a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (több mint 5 millió 300 ezer forint) és
- a Mediaworks (1 millió 675 ezer forint),
- a Magyar Nemzet (1 millió 60 ezer forint) és
- az Aktuális (1 millió forint) is.
- Egy „szerényebb”, 800 ezres összeggel még a kormány is beszállt a kampányba, valamint kisebb költésekkel több fideszes politikus is.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom viszonylag új szereplő, a kft.-t tavaly jegyezték be, egyetlen tagja pedig a megafonos Apáti Bence.
Forrás: Átlátszó
Csak úgy…
Mivel a kormánymédia csak egy összevágott videót közölt Kollár felszólalásából, a 444.hu megnézte a felvételt, ami alapján elkészítettük a kétperces szöveg teljes, magyar nyelvű leiratát.
„A téma a jogállamisággal kapcsolatos kondicionalitási eljárás hatékonysága. Magyarként azt kell mondanom, hogy nagyon hatásosnak bizonyult a jogállamisági mechanizmus. Mert körülbelül 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, ebből pedig több mint 1 milliárd eurót már el is vesztettek a magyarok.
Ez komolyan befolyásolja a magyar állam működését, mert az állam nem tud költeni az infrastruktúrára, nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani az emberek számára. Csak pár példát hadd hozzak.
A helyreállítási alap forrásaiból 50 kórházat lehetett volna felújítani, de ez nem történt meg. A vasúti hálózat állapota tragikus Magyarországon, egyes vonalakon 170 évvel ezelőtti sebességgel közlekednek a vonatok. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kondicionalitási szabályozás igenis komoly hatást gyakorolt a magyarok mindennapi életére.
Politikailag viszont nem vagyok ennyire biztos ebben, mert a folyamat elvezetett a társadalom radikális polarizálódásához. Az egyik előttem felszólaló azt mondta, nem volt politikai ellenreakció. Szerintem viszont volt.
Egyrészt a Fidesz és a magyar kormány még mindig visszaél a helyzettel belpolitikai céljai érdekében, és azt állítja, hogy a Bizottság kettős mércén alapuló érveléssel tartja vissza a forrásokat, mert politikailag motivált az ügyben. És ha hagyjuk, hogy a politikai engedmények szerepet kapjanak a folyamatban, azt gondolom, valahogy tényleg politikailag motiváltak lesznek a döntések. És ez végül is elvezet a magyar kormány pozíciójához. A kormány úgy állítja be magát, mint ami folyamatosan a hungarofób brüsszeli vezetőkkel szemben védekezik.
A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.
A szakértőkhöz tennék fel még egy kérdést: hogyan tudják az EU pénzügyi érdekeit az EU politikai érdekeivel összhangba hozni? Miközben megőrzik Magyarország uniós integrációját. És milyen aktív lépéseket kellene tennie az EU-nak, hogy fellépjen a kondicionalitási eljárással kapcsolatos hamis információkkal szemben?”
A bizottsági ülésen egyébként Kolláron kívül több magyar is felszólalt. A sort a fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás nyitotta, aki megpróbálta leszedetni a napirendről a szakértőként meghívott Léderer Andrást. Deutsch azzal érvelt, hogy a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) munkatársát azért nem kellene meghallgatni, mert az MHB „részese volt az Európai Bizottság NGO-finanszírozási botrányának, és milliókat kapott Brüsszelből”. Miután a levezető elnök elutasította Deutsch kérelmét, a fideszes képviselő elhagyta az üléstermet.
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője