Connect with us

Banánköztársaság

Égés, bugyi, Cili – Rab László szerint a hét….

Rab
Megosztás

Olvasóink megszokták, megszerették Rab László szubjektív heti összefoglalóit. Ma sem kell kollégánk gondolatai nélkül élniük. Ez volt tehát a 16. hét.

Semjén felrázza a franciákat

Leégett a nagyhéten a párizsi Notre Dame, ami szomorú, de magyar politikus így, ilyen egyszerűen nem tudta kifejezni a bánatát emiatt, mert mint kiderült, egyáltalán nem bánatos miatta, azon kívül a kereszténység védbástyájának tekinti magát, csak és kizárólag ebből a nézőpontból tudja a saját viszonyát kifejezni az egyetemes emberi kultúra olyan építészeti emléke előtt, mint Párizs legfőbb turistalátványossága. Ha kérik, éppen tudunk segíteni, mondta ennek az országnak a külügyminisztere, egy Szijjártó nevű egyén, nem kérték, persze hogy nem kérték, majd pont azoktól kérnének bármit is, akik ellopták Európa pénzét, ilyen csúfság nyilván nem fordulhat elő.

Egy Semjén nevű másik egyén, aki ugyanúgy nem tudta kimondani, hogy sajnálom, még nagyobb marhaságokat mondott, mindez Európában vajmi keveset számít, lefordítani is lehetetlen, de már megszoktuk, hogy történik valami a világban, és a magyar politikusnak erről rendre valami baromi baromság jut eszébe, Semjénnek ez:

„Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet, és nem csak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.”

Mi vahahan? – kérdezzük a magunk egyszerű húsvéti ministráns kíváncsiságával. És nem találjuk a választ.

Bugyiológia

A Pilhál-gyerek, akiből papuci csinált újságírót, benézett Nagy Blanka szoknyája alá, ott egy bugyit talált, amin aztán elkezdett élcelődni. A hippinemzedék maradékaként igazán nem fosnám össze a bokámat egy ilyen történet hallatán, jó nagy paszaré lett belőle, végig arra gondoltam, mekkora gyökérnek kell lenni ahhoz, hogy egy állítólagos újságírónak (akinek már az apucikája is zsurnaliszta, ezért soha nem kellett a saját erejéből nevet csinálnia magának, nem kellett ezerszám cikkeket írnia, az utcáról bemennie egy szerkesztőségbe, mert hiszen papuci ott ült benn, és alig várta, hogy felfedezze a tehetségvénát saját ivadékában), szóval a született zsurnalisztának ne jusson más az eszébe, minthogy Nagy Blanka bugyiját nézegesse, és arról epés megjegyzéseket tegyen a nyilvánosság előtt.

A Pilhál-gyerek bocsánatkérő levelét is megismerhettük, nem arról volt benne szó, hogy mekkora egy állat vagyok, milyen egy felfuvalkodott hólyag, aki elvesztette a mértéket, aki jó dolgában, papuci segítsége mellett nem tudta kifejleszteni magában a helyes arányérzéket… Láthattuk, hogy ennek a gyereknek a bocsánatkérés is meghaladja a képességeit. De hát akkor voltaképpen mit tud?

Újságot írni, na azt biztos nem.

Mintamókus

Propagandaóvodásokat keresünk választási kampányeseményekre, ünnepségekre! Stadionépítésre szófogadó óvodásokat keresünk. Unod a délutáni alvást? Dolgozz nekünk!

Ezzel a felhívással karikírozta a kutyapárt a választási propagandát, és nem gondolhatott rá, hogy „a plusz cukorka a kakaóba” több lehet szimpla poénnál, a valóság ennél sokkal durvább megoldásokra képes.

Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő ugyanis óvodásokat rendelt ki egy épülő telek szélére, hogy megnézzék, amint a kormánypárti bácsi elvégzi az első kapavágást. Az ovisokat persze senki nem használta fel kampánycélokra, épp csak arra jártak véletlenül az óvónénivel, és látták, hogy egy nyakkendős kubikos hadonászik egy vadiúj kék kapával a kezében. Arra gondoltak, mi lenne, ha megnéznék, mégiscsak itt lesz az új ovijuk. Szó nincs tehát mocsok kampánykodásról, az a rossz, aki arra gondol.

Cili mackóalsóban

Rogán Cili testre feszülő mackóalsóban az óriásplakáton: ezt is nagyhéten (a 16.-on) fedeztük föl. Hogy lehet ez? A macsó NER, amelyik utálja a nőt, olyannyira, hogy vak komondorokon ejti át őket, és még véletlenül se nevez ki egy-egy minisztert a „gyengébb” nem képviselői közül (na jó, a magyar űrhajózás egyengetését jellemző módon egy nőre bízta, ami jól jelzi, hogy Kövér bajsza mögött milyen a pálya), de a propagandaminiszter szép neje ott viríthat a nép előtt, hagyják, hogy poénkodjon vele a gonosz ballib; fölfoghatatlan.

Lehetne különben Cilivel traktorbelsőt, kutyaházat és vattacukrot is reklámozni. Ő az első, követhetnék a mutatósabb NER-csajok. Aki hajlandónak mutatkozik arra, hogy a sok politikai férfiprosti között illegesse magát, ne tétovázzon, itt a nagy lehetőség arra, hogy boldoguljon Orbániában.

Megesszük az összes sonkát, jöhet a 17. hét.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük