Kurír Kacsa
Egész Magyarországon világraszóló régészeti lelet!

Szenzációs régészeti felfedezés! A demokrácia idejéből származó választási szavazóurnát találtak a régészek és a velük dolgozó lelkes TEK-es kutakodók a Pécs melletti Orfű mellett -– jelenti a Hírkacsa álhírügynökség.
Nálunk, fél-Ázsiában
Orbán Viktor miniszterelnök úr sietve leszögezte, a lelet a honfoglalás idejéből származik, a rajta levő négy nyílás is a demokrácia fejlesztését szolgálta annak idején. Ugyanis a „miheztartásvégett korbácsok” nyeleit tették azokba. „Ez nem minden országban van így, de ilyen fél-ázsiai származékoknál, mint mi vagyunk, ez így működik” – tette hozzá elégedetten.A tárgy színére utalva kifejtette továbbá, azt jelképezi,hogy a Fidesz az országot továbbra is zöldmezős beruházásnak tekinti a maga számára.
Schiffer András bejelentette, hogy ő nagyon utálja ugyan a Fideszt, de történelmi és jogi ismeretei szerint az újra használatba vett eszköz jogi hagyományainknak megfelelően, csak Orbán Viktorra leadott szavazatok befogadására alkalmas. Hozzátette, ezt ő – mint leendő alkotmánybíró – is meg tudja erősíteni, a Gyurcsány meg rohadjon meg!
Ki lesz a nyertes?
Az orfűi önkormányzat közbeszerzési pályázatot kívánt hirdetni a látványosság megközelítését szolgáló út építésére. De mire a kiírás megjelent volna a Közbeszerzési Értesítőben, addigra a Lölő és Társa Kft sámánok által intuitív módon elkészített pályázata az asztalukra került, amit azonnal meg is szavaztak. A bizalom jeleként a teljes költségvetés 80 %-át kitevő összeget azonnal elutaltak a beruházónak, mikor annak ügyvezetője azt mondta, hogy „Jó napot!” A befejezési határidő Polt Péter megbízatásának lejártával esik egybe.
A turisták számára a Tiborcz és társa által működtetett új cég fogja megfelelő megvilágításba helyezni a látványosságot. Környezetvédelmi szempontból abszolút kiváló megoldást alkalmaznak majd – cégük nevéhez méltóan –, a Napot. Ez a természetes , ugyanakkor rendkívül költséges megoldás indokolja azt, hogy a világítást biztosító beruházás a nyugat-európai átlag háromszorosába kerül. De így a berendezés megáll majd a saját lábán, mint azt az avató zászlóanya,Orbán Ráchel elmondta, néptáncoló kislányok körében.
Rizsa Szilárd kormánybiztos közleményben tudatta, csak a Soros párt által terjesztett piszkos komcsi ármány, hogy a beruházás indokolatlanul túl van árazva. Ugyanis az avatás után azonnal ingyenesen fog működni – a rezsicsökkentés jegyében természetes energiákat felhasználva. Az így megtakarított pénzből pedig az urna köré stadiont tudnak építeni, ahol a kezdőkörben helyezik majd el.
Vendégszerző: Dr. Martin Zoltán
Szerző
Click to comment
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…