Kerítésen innen
Egy magánember drámai tiltakozása Orbán emberkísérlete ellen
Igaza van Orbánnak! Talált egy olyan népet, akivel bármit megtehet, amit „sajátos” agya kigondol. Vezérükké „okoskodta” magát és nagymerítésű kísérletbe kezdett, aminek eredményét akár publikálhatná egy erre fogadóképes keresletet mutató lapban, ami, ha egyelőre nincs is, majd csinál egyet. Jó, nem nemzetközit, de kerítésen belülit. Az ország pedig csendben van egyetlen ember éhség-sztrájkol.
Egyedül mindannyiunk helyett
Egy férfi úgy gondolta, – a sok millió hazánkfiából – nem ír hangzatos felhívást a közösségi oldalak bármelyikén, nem indít petíciót egyszerűen fog egy magyar zászlót és a figyelmet azzal próbálja felhívni arra, amit hagyunk megtörténni velünk, hogy kimegy a Kossuth térre és éhségsztrájkba kezd. Nem villogtat mutatós telefonfényeket, nem kiabál elunt lózugokat, csak ott van. Hátha!
„A mi hősünk
Tegnap délután egy ember kiment a Kossuth térre, hogy éhségsztrájkot folytasson a közöny ellen. Tudod ki Ő? Nem, dehogy tudod. Honnan is tudnád. Nem szónokol, nem közvetíti tömegmédia, ezek a műfajok a jólfizetett semmittevőknek vannak fenntartva. A mi hősünk meg csak fogta magát, és kiment a Kossuth térre éhségsztrájkolni a közöny ellen. Csinálja, nem beszél róla. Emberünket, bocsánat, inkább így: EMBERÜNKET Laczi Andrásnak hívják. Azt teszi, amit minden magyarnak kéne, ha meg akar szabadulni Orbán önkényétől.
Vagyishát ennél kevesebb is elég lenne, kedves honfitársam. Neked nem kéne éhezned hosszú napokon át magányosan a Kossuth tér kövén. Elég lenne pusztán csak ott tartózkodnod. Mert ha elegen tennék ezt, ugyanúgy elbukna a rezsim, mint a szomszéd országokban, ahol demokrácia lett általuk a diktatúra helyett. Laczi András, a mi hősünk azért éhezik, mert fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy egyedül van kint. Nem kéne éheznie, ha kint lennénk vele sokezren. Én ugyan kimentem hozzá az éjjel, meg láttam, hogy volt más is, aki szintén, de ez roppant kevés.
Laczi András, a mi hősünk helyettünk van kint a Kossuthon. Pedig biztosan jobban szeretne velünk ott lenni. Vagyunk páran ebben az országban, akik így gondolkodnak. Megteszik helyetted, hátha egyszer veled együtt tehetik. Kérek tőled valamit, kedves honfitársam. Segítsd Laczi Andrást. Menj ki hozzá bármikor, hogy ne legyen egyedül. Kaját ne vigyél, mert ahogy az idő telik, egyre nehezebb lesz bírnia az éhezést. De bírni fogja, erről meggyőződtem. Mert EMBER. Itt a fészbukos profilja: KATT IDE. Írjál neki valamit, mindegy mit. Hogy tudja, vele vagy. De leginkább látogasd meg odakint, a Kossuth tér közepén. Megtalálod: elég nagy a zászlója.
Annál már csak a lelke hatalmasabb.”
Orbán nem hátrál, csak késleltette a csapást: jön a migrációt segítő szervezetek különadója
Élőben a „Stop Soros” szégyen-szavazás! -Frissítve: megszavazták!
Szerző
Friss
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét