Kerítésen innen
Egy tanár a közzétett NAT-gyártó névsorban szereplők közül: „Nem tudom, a névsort ki adta le kinek, de akár rágalmazásnak is felfoghatnám.”
Hétfőn jelent meg a 24.hu-n egy lista annak a 45 embernek a nevével, akik a cikk szerint előkészítették, kvázi „megalkották” az új NAT-ot, ami ellen temérdek tanár, tantestület érdek-képviseletek, diákok tiltakoznak.
Előzmény
Mint ismeretes, az új NAT stratégiai tervezetén 2017-ben kezdett dolgozni egy százfős, pedagógiai szakértőkből, pszichológusokból és gyakorló tanárokból álló kutatócsoport Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia pszichológusprofesszorának vezetésével. Az általuk elkészített alaptanterv azonban nem nyerte el a kormányzat tetszését, mert nem volt elég keresztény, hazafias, nemzeti. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ki is jelentette: abban a formában, ahogy megkapták, biztosan nem léphet életbe, a Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ezért szakmai koncepciónak minősítve vette át az anyagot.
2019-ben aztán egy újabb csapat verbuválódott,
a végleges szöveg ennek a 45 embernek a köszönhető. Az Oktatási Hivatal által kiadott lista tanúsága szerint a legnagyobb hatással Takaró Mihály lehetett az anyag elkészítésére. A Horthy-kultusz elkötelezett hirdetőjeként ismert irodalomtörténész tavaly majdnem egy teljes fél évig kapta a bruttó 480 ezer forintos díjazást a közreműködéséért, míg a többieknek – egy kivétellel – másfél hónapra szólt csak a megbízásuk.
Az Oktatási Hivatal Szél Bernadettnek megküldött névsorából
az egyébként nem derül ki, hogy kit milyen szerepkörre vettek fel a NAT-csapatban. Az Oktatási Hivatal szerint valamennyiüknek az volt a feladata, hogy
„szakmai támogatás biztosítsanak az új tantervi-tartalmi szabályozók készítéséhez”,
amihez a „minőségbiztosítás” is hozzátartozott. Az OH szakmai fejlesztő munkakörben bruttó 480 ezer forintos bérezéssel alkalmazta őket. A névsor ide kattintva olvasható.
Egyikük máris kikéri magának….
A Facebookon kérte ki magának az egyik „felsorolt” a listába vételt:
Moróné Tapody Éva fizikatanár nyilatkozata
„Szeretném a kedves Kollégákkal tudatni, hogy a NAT előkészítésében nem vettem részt. A már elkészült kerettanterv felülvizsgálatával bízott meg az Oktatási Hivatal, jobbító szándékkal fogadtam el a megbízást. A NAT-tervezetet kérésünkre sem kaptuk meg, így azt nyilvánosságra hozatala előtt nem is láthattam.
A felülvizsgálat során gyakorlatilag csak kihúzni lehetett anyagokat, szórend-cserére és egyéb apró módosításra volt lehetőségünk.
Fontos megjegyeznem, hogy a fizikacsoportunk vezetőjének elküldött javaslataink legnagyobb részét nem vette figyelembe, és még csak válaszra sem méltatott.
Az ő neve nincs a listán
(ez is érdekes, valamint az is, hogy a természettudományos tantárgyakat összefogó személynek sincs itt a neve).
Úgy tűnik, minket dobtak oda prédának a felbőszült tömeg elé. Nem tudom, a névsort ki adta le kinek, de akár rágalmazásnak is felfoghatnám.”
Szerző
Friss
- A rendőrség felkészült az antifa támadások ellen, helyes – És mi lesz az ideérkező neon@cikkal?
- Honnan tudja Menczer Tamás, hogy Trump külügyére mikor, kivel, miről beszél telefonon? Csak nem…..
- Szijjártó szerint ‘megszületett’, a többiek ’12. hetét el nem érő embrióról’ tudnak – Mi az igazság?
- Az árvák tragédiája – A családjog vajon mindig a családok pártján áll? – Frissítés!
- Rákosrendező: az orbániai önkényuralom tökéletes szimbóluma
- Látja? Nem látja? Akkor lássa be…! – A Varnus Xavért rágalmazók és ‘tanúik’ hűlt helye a bíróságon
- Maaargit noooooooormális? – Orbán Viktor a provokátor
- Ezt kapd ki: egy év alatt 1.397 ezer milliárd forintot kaszált a kormány a tankolásainkból
- Blama-elleni horoszkóp Valentin napra: hogy pont azt és úgy add, ahogy szerelmed szeretné
- Szijjártó kemény-legény üzemmódban: ‘magyarok vagyunk és nem hülyék’ – majd aláírta amit kellett