Connect with us

Kerítésen innen

Tanítás után megengedi a kormány a tanársztrájkot – „Ennyi fogalomzavart egy kormányba sűrítve…”

A nyílt utcán pofozták fel Emmanuel Macront – videó
Megosztás

Ehhez vastag bőr kell és úgy tűnik nincs benne hiány! A kormány ajánlata a pedagógusoknak: ha lesz, aki vigyáz a diákokra, akkor tanítási időn kívül sztrájkolhatnak a tanárok.

Aki úr, az kormányon is az. Aki nem, az ott sem!

Az éhségsztrájkot sem ebédszünet után szokás kezdeni! Nem épp gáláns kompromisszumot ajánlott az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tanároknak a Népszava szerint: azt javasolták, hogy

ha sztrájkolni akarnak a pedagógusok, akkor délelőtt tartsák meg az óráikat, és délután sztrájkoljanak, már ha lesz, aki addig vigyáz a diákokra.

Az ajánlatot Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár vetette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőinek a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson a lap szerint. A szakszervezet erre kijelentette, hogy

ezt még vitaalapnak sem tekintik.

Az egyeztetésen szóba került

a Kásler Miklós által bejelentett tíz százalékos ágazati pótlék is. A PDSZ szerint ennek mértéke és módja is elfogadhatatlan. Súlyos bérfeszültséget fog szerintük okozni, mert az intézményvezetőknek juttatott

„ösztönzési keresetkiegészítéssel”

egy iskolaigazgatónak a pótléka is magasabb lehet, mint egy nem pályakezdő pedagógus bére. Ráadásul bejelentés egy már megkezdett egyeztetési folyamat közben történt. Az államtitkár véleménye a PDSZ beszámolója szerint az volt, hogy

„örüljenek ennek is”.

Joco bácsi gyors reakciója:

„Az EMMI kompromisszumot ajánlott. A tanárok sztrájkolhatnak, de csak tanítás után, és ha közben azért felügyelnek a gyerekekre… Hm. Nekem a kompromisszumról ezek szerint teljesen más fogalmam van. Ez egy vicc. Csak már egyre nehezebb rajta röhögni…
Amúgy meg jó dolog ez a tanárkodás, meg a sztrájkolgatás, de lehetőleg ezt mindenki otthon csinálja, a négy fal között!

Amúgy, ha jól emlékszem, amikor a netadó felmerült, százezer ember vonult utcára, tiltakozott. Ezek szerint a net egy csomó embernek sokkal fontosabb, mint a gyereke? Mert azt ugye tönkre lehet tenni, de azért a netadó az mégiscsak durva lenne.

Gratulálok!!!

Majd küldjék a gyerekek pszichiátriai, egészségügyi számláját a miniszter úrnak, hátha ő majd kifizeti!

Nonszensz emberek, nonszensz.

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Pedagógus lázadása Hajdúszoboszlón? -a Református Egyház sajnálja - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük