Connect with us

Kerítésen innen

Jó hír! Végre minden képviselő fizuja meghaladja az 1.000.000.- forintot! Ehhez képest az Öné?

Holoda: senki nem tudja, mennyi lesz a piaci ár, amit majd augusztustól kell fizetni kell az átlagon felül fogyasztóknak
Megosztás

Ön már megkapta a szokásos évi rendes béremelését? Nem? Aggodalomra semmi oka, mert ugyan lehet, hogy az Ön „borítékja” nem lett vastagabb, de az országgyűlési képviselőjének -ha mezítlábas alapközszolga is- márciustól meghaladja az 1.000.000.- forintot.

Ami jár, az jár!

A honatyák és honanyák megszavazták maguknak 2018-ban, hogy minden év februárjában felülvizsgálják havi rendes juttatásukat.

A törvény szerint az alapbérük a mindenkori nemzetgazdasági havi átlagos bruttó bér háromszorosával egyezik meg.

A felülvizsgálat minden év februárjában esedékes, mivel a KSH ekkor közli az előző éves adatokat.

Tavaly 11,4 százalékkal nőtt a magyar átlagbér.

A mostani emelés után a képviselői alapbér 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelkedik

A családi adókedvezménnyel nem kalkulálva ebből adózás után 733.761 forintot vihetnek haza, ami 75.610 forinttal haladja meg a képviselői minimum jelenlegi nettóját.

  • Egy bizottsági tagság pótlékával együtt – ez szinte mindenkinek megvan – az alapbér 1,2-szeresére rúgó 1 millió 324 080 forint lesz a kereset, két tagság, vagy a törvényalkotási bizottsági tagság 1.500.000.- forint havi bruttót jelent.
  • A frakcióvezetők az alap dupláját kapják, 1 millió 980 ezer után 2 millió 207 ezer forintot, itt az 1 millió 467 ezres nettó 151 ezres emelést jelent.

A Házban a legmagasabb fizetése a házelnöknek,

Kövér Lászlónak van, a mostani bruttó 2 millió 672 ezer majdnem 3 millióra nő márciustól.

Félreértés ne essék, az teljesen rendben van, hogy azok, akik a megválasztóik érdekeit képviselik a parlamentben a nap 24 órájában, megérdemlik a magyar viszonylatban kiemelkedő bérezést. Akik képviselik!

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pálinkás Istvánné

    2020.03.03 09:52 at 09:52

    Eddig nagyon aggódtam miattuk! Most, hogy már ennyit keresnek, kicsit nyugodtabb vagyok! Nem mindegy, hogy „pár” száz ezerért vagy millión felüli összegért „csucsukálunk” a parlamentbe! Mert sokan csak azért járnak be, hogy kialudják magukat!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük