Connect with us

Blogbazár

Egyetért azzal, hogy a kormány a hibás és nem mutogathat másra?!

Megosztás

Ahogy arról beszámoltunk, a kormány nyilvánossá tette és ezzel egyidőben postára is adta legújabb konzultációs papirosát, amiről vasárnap Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kormányoldal azt várja a nemzeti konzultációtól, hogy több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti az Oroszországgal szembeni uniós szankciós politika megváltoztatását. Ujhelyi István Európa parlamenti képviselő véleménye merőben más róla….

Bayer-féle számozott tagságira vágyik? Magyar Péter épp most kezdi osztogatni, vagyis árulni
Megosztás

Ahogy arról beszámoltunk, a kormány nyilvánossá tette és ezzel egyidőben postára is adta legújabb konzultációs papirosát, amiről vasárnap Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kormányoldal azt várja a nemzeti konzultációtól, hogy több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti az Oroszországgal szembeni uniós szankciós politika megváltoztatását. Ujhelyi István Európa parlamenti képviselő véleménye merőben más róla….

„Egyetért azzal, hogy a kormány a hibás és nem mutogathat másra?!

„Brüsszel nem ezt ígérte” – ezzel indokolta Kocsis Máté fideszes frakcióvezető, hogy a kormánypárt képviselőcsoportja „felkéri” a kormányt: tartson nemzeti konzultációt a szankciókról.

Már önmagában ez a felkérős színjáték is rendkívül nevetséges, az újabb kérdőív pedig a már jól ismert, szokásos tematikára épül: valójában nem a véleményünkre kíváncsiak, pusztán csak az a cél, hogy minél jobban beégjen a kormányzati propaganda a magyar agyakba.

Hatalomtechnikailag nyilván hatásos húzás (bár a nemváltó óvodások kapcsán tartott népszavazáson már látszott, hogy kezdenek kopni a bevált trükkök), erkölcsi és hatékonysági szempontból viszont már több mint aggályos. Persze, erkölcsről és hatékony államszervezésről már egy jó évtizede nincs mit beszélni ebben az országban.

A nemzeti konzultáció újabb fordulója akár hasznos és értékes is lehetne, ha az lenne vele a Fidesz célja. De nem az!

A társadalom viszonyulását a magas árakhoz, az egyre jobban elszabaduló megélhetési költségekhez, a fizetésük elértéktelenedéséhez már most is mindannyian tudjuk, nem kell hozzá milliárdos konzultáció, vagy szociológiai doktori: a magyar emberek szoronganak a megélhetési válságtól, szenvednek az egyre vastagabb számláktól, a vágtató infláció miatt egyre jobban dráguló áraktól és átkozzák, hogy a forintban kapott fizetésük napról napra kevesebbet ér.

Akarja-e Ön, hogy minden még drágább legyen, mindenért többet kelljen fizetni és Ön szépen lassan beledögöljön a mindennapokba? Naná, hogy senki, hát ki az a hülye, aki ezt akarja? Ez a konzultáció nem is arról szól, hogy erre vár választ a kormány, hanem arról: azok, akik valóban segítség nélkül maradnak és bele fognak rokkanni a következő időszakba – sajnos, várhatóan sokan lesznek -, azok ne a kormányt, hanem mást, illetve másokat tegyenek ezért felelőssé.

Elmondhatatlanul undorító, ahogy a Fidesz képes megint úgy „konzultálni” a magyar emberekkel, hogy közben nettó hazugságokat állít és fontos igazságokat hallgat el.

Arról például nem szól a konzultáció kérdéseinek egyetlen magyarázó szövege sem,

hogy az infláció már jóval a háború előtt elszabadult – alapvetően a kormányzat EU-ellenes politikájának köszönhetően – és ezért volt szükség az ársapkák bevezetésére az üzemanyagok és az alapvető élelmiszerek egy szűk körében még hónapokkal az oroszok támadásának megindulása előtt. Az pedig önmagában abszurd, hogy a kormány „brüsszeliek döntéseként” hivatkozik a szankciós csomagokra, amelyeket a magyar kormány darabra elfogadott és megszavazott; sőt, adott esetben hősies teljesítményként ünnepelte, hogy bele tudott szólni és módosítani tudott azok tartalmán.

Azok a szankciók tehát, amelyeket most minden rossz okozójaként felmutatnak: valójában a Fidesz-kormány tudtával, egyetértésével és támogatásával léptek életbe.

Ha a Fidesz számára valóban Magyarország és a magyar emberek lennének az első helyen,

amit nem győznek napi facebook-posztokban bizonygatni, akkor egy ilyen konzultációban nem önigazolást és újabb kifogást keresnének, hanem valódi válaszokat.

Akkor arról kérdeznék a magyarokat, hogy milyen segítséget várnak el az őket szolgáló kormánytól: fizetésemelést, áfacsökkentést, egyszeri- vagy rendszeres élelmiszer-kuponok, esetleg alap energiacsomagok biztosítását a legsérülékenyebb társadalmi csoportoknak és kisvállalkozásoknak?!

Ha valódi válaszokat keresne a Fidesz, akkor nem „Brüsszelre” mutogatna megint családokat tönkre tevő mumusként, hanem például olyan nemzetközi példákról kérdezné meg a magyarok véleményét, amelyeket más tagállamok vezettek be: a radikális spanyol áfacsökkentésről, a román kormány által biztosított (általam is korábban Esély-kuponként bevezetni javasolt) élelmiszer-kártyáról vagy épp a német vállalkozásokat kisegítő csomagról.

A nemzeti konzultáció hét kérdésének célja és lényege valójában egyetlen kérdésben összefoglalható:

egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány semmiről nem tehet, mert minden rosszért, ami a magyarokkal történik, azért megint mások a felelősek?!

A Fidesz vezetői általában harcos politikai hősöknek mutatják magukat, azonban ebből is látszik, hogy valójában milyen végtelenül gyáva és sunyi figurák csupán, akik tizenkét év korlátlan hatalomgyakorlás és ezt kihasználó féktelen közpénzlopás után tulajdonképpen semmiért nem mernek és semmiért nem akarnak felelősséget vállalni az országban. Ez nem felelős kormányzás, ez alibi kormányzás. A következményeit pedig előbb vagy utóbb, de vastagon viselniük kell.”

Friss!

Szerző