Kerítésen innen
Egymás kezébe csapott a ‘legyetek bátorak’-féle V-Híd és a műszaki egyetem

Ha valaki nem emlékezne Mészáros Lőrinc, a vagyonát még háborús veszélyhelyzetben, amiben ki tudja mióta vagyunk, megduplázó magyar üzletember ‘ikonikus javallatára’, amit a hazai vállalkozóknak küldött, azt találta mondani, hogy „legyetek bátorak!” és akkor nektek is sikerülhet a csoda. No, ház ennek a „géniusznak” egyik érdekeltsége cuccolt össze egy egyetemmel.

BME – V-Híd
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Magyarország vezető infrastruktúra-építő cége, a V-Híd Csoport együttműködési megállapodást kötött, ami „új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát”
– jelentette be a Mészáros Csoport. Azt írják,
a közös cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nagyon izgi, lehet, hogy maga Mészáros prof is katedrára áll?
A megállapodás értelmében a V-Híd vendégoktatókat biztosít a BME alap- és mesterképzéseihez, továbbá egy ösztöndíjprogram részeként évente legalább 30 hallgatónak ad pénzügyi forrást. A cég saját alapítású ösztöndíja, a V-Akadémia további 5 tehetséges diáknak ad majd anyagi támogatást és szakmai fejlődési lehetőséget. A cég a fentiek mellett segíti a BME Építőmérnöki Kar Zielinski Szilárd Szakkollégiumának tevékenységét is, ami hozzájárul ahhoz, hogy 6-12 középiskolában pályaorientációs program valósulhasson meg.
Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amik a 21. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME szoros együttműködésben segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is.
Szerző

Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap