Kerítésen innen
Szabad Európa: vitatott Mészáros-vasúti projektek – rengeteg és annál is több közpénzért

A felcsúti Mészáros família „zászlóshajója”, Mészáros Lőrinc -tudják, aki Zuckerberget is kenterbe veri ész-ügyben- az élet temérdek területén bizonyította rátermettségét. Na jó, kellett hozzá a gyerekkori jó barát töretlen és mindenre kiterjedő bizalma és némi közpénz, például Öntől. Az alábbiakban a Szabad Európa összeállítást szemlézzük, ami a nem éppen szabályszerűre sikeredett vasúti projektjeit vette górcső alá.

Nekünk így is jó?
„Vas nélküli vasbeton; valótlan tartalmú jegyzőkönyvek alapján átvett és kifizetett, el nem készült korszerűsítés; ki nem fizetett alvállalkozók, ötmilliárdból „meggyorsított”, később befejeződő felújítás – mindez természetesen rengeteg és annál is több közpénzért. Pillantson bele ön is Mészáros Lőrinc és a vasúti állam mézesheteibe!”
– indít a cikk. „A 2015-ös O1G-nap és Simicska Lajos, valamint gazdasági érdekeltségei körön kívül kerülése, majd szisztematikus kiszorítása után Orbán Viktor (másik) személyes jó barátja és bizalmi embere, a felcsúti focicsapat tulajdonosa vált a Fidesz gazdasági hátországának, így az ország gazdaságának meghatározó szereplőjévé – mára ezermilliárd forintos magánvagyonnal. Ez olyan léptéket ért el a vasútépítésben és -korszerűsítésben, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd Zrt. és kapcsolt részeinek bevétele és nyeresége nagyobb, mint a teljes ágazaté együttvéve.
Ez többek között annak is köszönhető, hogy a túlnyomórészt állami megrendelésre dolgozó Mészáros-érdekeltségek profitrátája sokkal magasabb, mint a vasúti szakmában általános.

Kerítésen kívülre valamiért nem merészkedik – csak nem a konkurencia a bibi?
„Számos Mészáros-féle vasúti beruházás erősen vitatható körülmények között zajlott/zajlik. Tavaly például cikksorozatban foglalkoztunk azzal, hogy Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft. nem fizetett ki időben több alvállalkozót. Magyar tulajdonú kisvállalkozásokról van szó, amelyek sok esetben hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű roma munkavállalókat is foglalkoztattak. A késedelmes, esetleg máig nem teljesült kifizetések miatt nem egy cég működése ellehetetlenült.
Mészáros Lőrinc vitatott vasúti beruházásai:

Szabad Európa
Más esetekben erősen vitatható minőségben készültek el a munkák: a legemlékezetesebb talán a „vas nélküli vasbeton” volt:
a MÁV Miskolci Területi Igazgatósága jelezte, hogy a Mészáros-cégek több esetben súlyosan megszegték a technológiai előírásokat. Azt is kiderítettük, hogy a sorozatos jelzések ellenére hónapokig nem történt semmi a kivitelezők részéről a hibák kijavítására.
Ennél súlyosabb, hogy
az állam több esetben is szabálytalanul vett át és fizetett ki vasúti munkákat a Mészáros-érdekeltségeknek.
A GSM-R nevű vasúti informatikai fejlesztés több szakaszát például úgy jelentették készre, hogy bizonyíthatóan nem voltak még átadható állapotban, ennek ellenére olyan jegyzőkönyvek készültek, amelyek igazolták a munkálatok befejezését, az állam pedig szó nélkül elfogadta.” További részletekért kattintson a Szabad Európa oldalára.
Friss
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!