Ez a nap
Egymilliárdos nyereséget tett zsebre Pintér Sándor egykori cége
Szárnyal a közbeszerzéseken, százmilliós állami megrendeléseket és rengeteg pénzt tudhat magáénak a Pintér bizalmasának kezében lévő biztonsági vállalkozás.
Nagy hasznot hozott némi állami megrendelés
Jövedelmező évet zárt tavaly Pintér Sándor egykori cége, a Civil Biztonsági Zrt. A belügyminiszter a 2010-es választások után a Prostasia Zrt.-nek adta el vállalkozását, ami azóta is töretlenül szárnyal. A nyilvános adatok szerint a Civil Biztonsági Zrt. 12 milliárd forintos árbevétel mellett 1,07 milliárd forintos nyereséget hozott össze 2017-ben. Ennek azonban csak töredékét, 20 millió forintot vettek ki a cégből osztalékként, egymilliárd forintot az eredménytartalékban helyeztek el.
Ezek a számok nagyságrendileg megegyeznek a 2016-os eredményekkel: akkor 12,1 milliárdos nettó árbevétel mellett 1,04 milliárdos nyereségnek örülhettek.
A meggyőző számok mögött rengeteg állami megrendelés is áll:
- Áprilisban derült ki, hogy a Civil is befutott azon az egymilliárdos közbeszerzésen, amit a fővárosi piacok őrzésére írtak ki.
- Májusban versenytárs nélkül nyertek el egy 654 millió forintos megbízást a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-től.
- Tavaly novemberben három évre négy biztonsági cég nyert 26 milliárd forintos munkát az államtól. Az egyik vállalkozás a Civil Zrt. volt.
- A szegény gyerekeknek szánt pénzből jutott az egykori Pintér-vállakozásnak is: összesen nettó 275 millió forintot fizettek nekik az Erzsébet-szállodák és az Erzsébet-táborok őrzéséért.
A bizalmasokat jutalmazni kell
Pintér Sándor bizalmasainak adta el jól menő cégét 2010-ben: a Prostasia Zrt.-t 2010 januárjában alapították ötmillió forintos jegyzett tőkével, akkori tulajdonosa Kántor Tibor volt, aki Pintér közvetlen munkatársaként a CBSZ igazgatósági tagja volt egy időben. A Prostasia jelenlegi tulajdonosa Szabó Péter, aki szintén Pintér közvetlen munkatársa, a CBSZ igazgatósági tagja volt korábban – az Opten céginformációs portál adatai szerint.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája
- A hétvégén bekeményít az időjárás