Kiemelt hírek
Egymilliós bírság Tarlóséknak! – otthonról hozzák a párnacihából, vagy ezt is mi fizetjük?
A szórakoztató videókat nem, az LMBTQI szervezetek oldalait blokkolta a Főpolgármesteri Hivatal – milliós bírságot kapott. De miből fizeti a hivatal a bírságokat? Mivel „hivatal bácsinak” ugyanúgy nincs pénze, mint haverjának, „állam bácsinak”, így nem nagy a tévedés esélye, ha az feltételezzük, hogy mi, mindannyian.
Blokkolgattak, megjárjuk?
A Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány márciusban fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH), miután a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala blokkolja az LMBTQI témájú honlapok elérését számítógépes hálózatából, így sem a Hivatal munkatársai, sem az önkormányzati képviselők nem férnek hozzá ezekhez az internetes oldalakhoz.
Az eljárás során a Főpolgármesteri Hivatal
már annak kapcsán is ellentmondó nyilatkozatokat tett, hogy hogyan is működik valójában a honlapok elérésének blokkolása; emellett a felelősséget a blokkolást végző eszköz gyártójára, illetve forgalmazójára kívánta hárítani. A Hivatal legfőbb érve ugyanakkor az volt, hogy a Hivatal munkatársainak ezen oldalak elérésére a munkájukhoz nincs szükség. Ez az érvelés azonban összeomlott, mikor a Hivatal által becsatolt dokumentumból kiderült, hogy számtalan a munkavégzéshez nem szükséges internetes oldal, így például szórakoztató videók és aukciós oldalak is elérhetőek a hivatali gépekről.
Ráadásul a hátrányos megkülönböztetésnek kitett csoportok
érdekérvényesítő szervezeteinek kiadványaira, sajtóanyagaira a Hivatal munkatársainak az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében igenis szükségük van. Ezt támasztotta alá, hogy más hátrányos helyzetű csoportokkal, romákkal, nőkkel, fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó oldalak elérhetők is voltak, a Főpolgármesteri Hivatal csak az LMBTQI témájú oldalakat, köztük a jogvédő szervezetek oldalait blokkolta. Az EBH mindezek alapján megállapította, hogy a Főpolgármesteri Hivatal magatartása szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az érintett szervezetekkel szemben.
Az EBH azonban ezen túlmenően arra is rámutatott,
hogy a Hivatal magatartásával az egész LMBTQI közösségnek hátrányt okozott: korlátozta érdekképviseleti lehetőségeiket, illetve megalázta őket. Az EBH megfogalmazásában:
“A tiltott kategóriák köre alapján az állapítható meg, hogy a meleg, leszbikus, biszexuális tartalmakat kifejezetten a nem munkahelyre való, káros, deviáns, akár jogellenes tartalmakkal összefüggő kategóriákkal tartja összetartozónak az eljárás alá vont (…). Az eljárás alá vont az ország fővárosának önkormányzataként a kérelmezők honlapjait, illetve magát a hangsúlyos meleg, leszbikus, biszexuális tartalmat a deviáns témákat tartalmazó kategóriákkal együtt tiltja, jelentős mértékben ráerősítve, mintegy jóváhagyva ezzel a már meglévő társadalmi előítéletet.”
Az EBH a jogsértés súlyára tekintettel többes szankciót szabott ki:
- előírta a jogellenes állapot megszüntetését, megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, egymillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte a Főpolgármesteri Hivatalt, és
- előírta a határozat közzétételét a Hatóság honlapján és a budapest.hu nyitóoldalán.
“Érthetetlen számunkra, hogy a főváros miért tartott ki nyilvánvalóan jogsértő gyakorlata mellett még az eljárás megindulása után is. Egyezségkötési ajánlatunkat is elutasították”
– kommentálta a döntést Dombos Tamás, az eljárást indító szervezetek jogi képviseletét ellátó Háttér Társaság ügyvivője.
Az EBH döntése ellen fellebbezésnek helye nincs,
ugyanakkor a Főpolgármesteri Hivatal 30 napon belül közigazgatási perben támadhatja meg a határozatot.
Szerző
Friss
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…