Kerítésen innen
Egyre többen vagyunk mimagyarok! Ez nagyon jó, csak a matekkal van egy kis bibi!
Minden népesedési mutató javult a téli hónapokban Magyarországon – adta hírül a kormány által létrehozott Kopp Mária Intézet elnöke, Fűrész Tünde. Kevesebben halunk, többen születünk és olvasatában mindez a családvédelmi akciótervnek köszönhető.
Családvédelmi akcióterv indulása: 2019.06.01. A terhesség idejét is megváltoztatták?
Fűrész Tünde elmondta, hogy a
„decemberben, januárban és februárban a születések száma közel 9 százalékkal nőtt, és a teljes termékenységi arányszám, ami a gyermekvállalási kedvet mutatja, 1,55-re növekedett.”
Hozzátette:
„a pozitív népesedési adatok összefüggésben vannak a kormány által bevezetett családvédelmi akciótervvel.”
Na, itt baltázta el! Az örömteli hír mellé minek kellett rögtön odatenni a kormánypropagandát.
Számoljunk egy kicsit:
ha 2019. július 1-től él a hivatkozott akcióterv, akkor attól nem nőhetett a születések száma 2020 januárjában, de februárban sem.
Ha nem piszkáltak bele a természet rendjébe és a legoptimálisabb eshetőséget vesszük is számba, miszerint a kihirdetés napján áldott állapotba került is egy gyermekre vágyó, az napjainkban születik meg. Kilenc hónap, az Orbániában is annyi.
„Erre, mint mondta, 40 éve nem volt példa”
Más….
Nem csak a születések száma nőtt, de a halálozás is csökkent – olvasható a közleményben, így
„a természetes fogyás 36 százalékkal mérséklődött”
Persze ez is a fent nevezett intézkedésnek köszönhetően, hiszen ahol ilyen intézkedések lépnek hatályba, ott nem érdemes meghalni, ugye?!
Az akcióterv fittyet hány a vírushelyzetre….
„minden eleme igénybe vehető a koronavírus-járvány idején is…”
És ha még lenne olyan olvasó, akit ez sem győzött meg, annak még egy adalékkal készült az elnök asszony:
júliustól a cseden, gyeden vagy gyesen levő édesanyák ingyen tehetik le az első nyelvvizsgájukat, valamint a KRESZ-tanfolyamot és -vizsgát.
Arra nem tért ki, hogy amíg a gyermekeivel otthon lévő mama eljár a nyelv- és KRESZ órákra, aminek az árát összespórolta és levezeti a kötelező óraszámot, addig ki vigyáz a kisdedekre. De ez már csak a káka és a csomó esete! A lényeg, hogy sokasodunk, mindegy, hogy minek köszönhető!
Szerző
Friss
- ‘Úgynevezett kérdések Gönczi Gábor úgynevezett műsorvezető úgynevezett szájából elhangozva’ – Exkluzív cucc Orbántól…
- Óvodában ‘toboroz’ a honvédség, de no para: éles gránát nem került elő….
- ‘Volt kifütyülni a török himnuszt?’ – Az UEFA most sem volt elnéző az MLSZ-el
- Szívzűr – Saját bőrön
- Orbán USAID-kormánybiztosa -pakk helyett- cokit kapott az amerikai szervezet munkatársától – Frissítve!
- Megnyertük! A Várkert bazárba tömörül a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés