Connect with us

Ez a nap

Együttműködési megállapodás kötött a Mi Hazánk és a MIÉP

Megosztás

Együttműködési megállapodást kötött egymással a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) szerdán Budapesten.

Szakadt a Jobbik - Toroczkai pártot alapított
Megosztás

Együttműködési megállapodást kötött egymással a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) szerdán Budapesten.

A harmadik út

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az eseményt követő sajtótájékoztatón elmondta: az együttműködés célja, hogy harmadik utat kínáljanak azoknak, akik sem a Fidesszel, sem az egyesült balliberális tömbbel nem tudnak azonosulni.

Úgy látják: a magyar nép, a magyar nemzet érdeke, hogy a kétpólusúvá váló politikai rendszerben harmadik pólusként olyan pártszövetséget hozzanak létre, amelyben a hasonló eszmeiséget valló történelmi pártok, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt (FKGP) is részt vesznek.

Ennek nyomán írják alá a magyar haza és nemzet felemelését szolgáló, értékalapú megállapodást, elsőként a MIÉP-pel – mondta Toroczkai László.

Nagy Tibor, a MIÉP elnöke azt hangsúlyozta, hogy az ország, a Kárpát-medencei magyarság megmentése a céljuk, és a megállapodás aláírása fontos lépés ezen az úton.

Jövő héten az FKGP a soros

Úgy vélekedett, hogy a mai magyar közéletben óriási az összevisszaság, ezért rendet kell tenni annak érdekében, hogy száz év múlva is legyen Magyarország.

Kérdésre válaszolva Toroczkai László közölte, hogy hosszú távú együttműködést szeretnének kialakítani a MIÉP-el és az FKGP-vel.

Utóbbi párttal hamarosan, várhatóan a jövő héten hétfőn írják alá az együttműködési megállapodást.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Mi Hazánk egy héten belül nyilvánosságra hozza európai parlamenti választási listáját.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Toroczkai „katedrálisépítés közben cifra szűrben hegedülve töltött káposztát fal”, nem úgy mint…..

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük