Ez a nap
Ehhez nem kellett jóstehetség!

Megfellebbezték a Vas megyei 1-es számú választókerület választási bizottságának azt a nem jogerős határozatát, amelyben a testület Czeglédy Csabát független jelöltként nyilvántartásba vette az április 8-i parlamenti választásra – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőn.
A fellebbező nem a választókerületben lakik
Károlyi Ákos elmondta: a választási iroda a jogszabályi előírásoknak megfelelően a fellebbezést még pénteken továbbította a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
Tájékoztatása szerint a fellebbezést egy olyan állampolgár nyújtotta be, aki nem a választókerületben lakik, de jogorvoslatot bármely az országos választói névjegyzékben szereplő választópolgár kérhet.
Megjegyezte: a helyi választási bizottságok határozataival szemben három napig lehet fellebbezni, így ebben az esetben a határidő hétfő délután négy órakor telik le.
Czeglédy jelenleg előzetes letartóztatásban van
Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.
A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.
Elutasította az NVB a Czeglédy Csaba nyilvántartásba vétele elleni fellebbezést
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn érdemi vizsgálat nélkül elutasította azt a fellebbezést, amit egy magánszemély nyújtott be Czeglédy Csaba egyéni képviselő-jelöltkénti nyilvántartásba vétele ellen.
A bizottság azért utasította el a fellebbezést, mert a jogorvoslat benyújtója nem jelölte meg a konkrét jogszabálysértést és bizonyítékot sem csatolt be, holott ezek elengedhetetlenek az érdemi vizsgálathoz.
Patyi András, az NVB elnöke hangsúlyozta: a fellebbező nem jelölt meg olyan jogerős bírósági döntést, amely Czeglédy Csaba választójogból kizárását megalapozta volna. A folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozás nem lehet alapja a fellebbezés érdemi vizsgálatának.
Az NVB határozata nem jogerős, ellene három napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!