Állati
El akarták titkolni a szülők elől, hogy gyereküket Rétvári berántja a kampányba
Rétvári Bence, KDNPS-s országgyűlési képviselő és államtitkár a Kismarosi Kis Morgó Óvodában mondott volna beszédet kedden, az óvodai sportpálya átadásánál. A sajtónyilvános kampányeseményről a szülőket először elfelejtették értesíteni.
Véletlen felfedezés
Az egyik apa az Indexnek elmondta, hogy aznap eredetileg színházi előadást tartottak volna az óvodában, de annyit mondtak a szülőknek, hogy a terv változott, helyette egy közös kis tornázás lesz a kicsiknek, ezért azok jöjjenek az óvodás egyenpólóban.
Végül múlt hét pénteken az apa a helyi önkormányzati irodában, egy meghívóról tudta meg, hogy nem csupán egyszerű edzésről van szó, de
az óvoda sportpályájának ünnepélyes átadásáról, amin a helyi polgármester mellett Rétvári Bence felszólal, és az eseményre a sajtót is várják.
A plakát végül az óvoda falára is kikerült, de a szülők engedélyét vagy hozzájárulását senki sem kérte, hogy kiskorú gyerekeik arcát felhasználhassák ezen az erősen kampányszagú eseményen.
Ez politikai pedofília
„Politikai rendezvénynek nincs helye egy óvoda életében. Az én gyerekem négyéves. Nem érti, miről van szó, nem tudja eldönteni, hogy hülyét csináljon-e magából vagy sem” – mondta a névtelenségét kérő apa. Arról sem tud, hogy akár év elején írtak volna alá valamilyen papírt arról, hogy gyerekeikről a különböző eseményeken fényképek készíthetők. Az apa szerint a szülők kiakadtak, de sokan nem mernek szólni, mert féltik magukat és gyerekeiket is.
Az óvoda azt sem akarta megmondani nekik, hogy mikor kezdődik az átadás. Az apa telefonon hívta fel őket, mire az óvoda visszakérdezett, hogy ugyan ki kérdezi ezt. Mikor mondta, hogy az egyik szülő, nagy nehezen kibökték, hogy kilenckor.
Azt sem értik, miért pont most akarták átadni a sportpályát. Az ugyanis
már tavaly augusztusban elkészült, és a gyerekek azóta is gond nélkül használják.
Amikor az apa megkereste a helyi polgármestert, Neubauer Rudolfot s az ügyről kérdezte, a szülő szerint a polgármester nagyjából olyasmit válaszolt, hogy ne pedzegesse a dolgot, a falu így is annyi mindent kapott a Fidesztől, a csapból is nagyjából a Kánaán folyik.
Az eseményt végül lemondták, a szülők nem kaptak semmilyen indoklást. Az Index felhívta az óvodát, de bármilyen kérdést is tettek fel, egyre csak azt ismételgették, a polgármesteri irodát keressék.
Politikusok óvodásokkal jópofiznak
A még mindig tartó kampányidőszakban egyébként bevett szokássá vált, hogy politikusok óvodásokkal jópofiznak. Legutóbb például Orbán Viktor esett be véletlenül a dadi óvodába, de Simicskó István honvédelmi miniszter is előszeretettel látogatja meg az ovisokat és iskolásokat. Rétvári Bencének sem ez lett volna az első megállója, március 14-én a piliscsabai óvoda megnyitóján az LMP közleménye szerint arról beszélt, hogy az Orbán-kormány alatt milyen sok óvodai férőhely létesült.
(Forrás: Index)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára