Kerítésen innen
El ne higgyük, hogy ez így normális – Jelentés az egészségügy karmai közül…..
Minden napra jut egy embertelen történet 2024 Magyarországáról, amiből kiderül, -ha olyan mázlista az ember, hogy személyesen (még!!!!) nem tapasztalta meg- hogy az egészségügyért 14 éve felelős kormánynak nem érdeke, prioritása az, hogy az oly sokat emlegetett magyar emberek -élve a XXI. századi orvostudomány adta lehetőségekkel- minél előbb és teljes mértékben meggyógyuljanak és, ha eljön az idő, akkor méltó körülmények között mehessenek el.
Nehogy elhiggyük, hogy „ez van, pedig ők mindent megtesznek”!
A sokat szidott közösségi oldalak arra mindenképpen jól, hogy a posztolók megoszthassák egymással a velük történő dolgokat, amik ezek nélkül talán soha nem kaphatnának nyilvánosságot. Az alábbiakban egy ilyenből idézünk:
„Meglehetős ízléstelen ha mindent leírok. Őrjöngök magamban legszívesebben törnék-zúznék. De le kell írnom, ki kell írnom magamból a keserűségemet.
Haldoklik az édesanyám mi már régen tudjuk, ő talán most szembesül vele. (…) Mostanra olyan állapotba került amikor…. nem tudom másképp kifejezni, a nagybetűs élet megszűnik és fájdalmas vegetációba fordul át. És ez napról napra rosszabbodik, néha tiszta a tudata, néha már nem ismeri fel a gyerekeit, néha nem tudja hol van.. (…)
Tegnap már őszintén elmondták, hogy nem tudnak mit tenni, a kiszáradás veszélye fenyeget, mi is látjuk, hiszen néha tudunk csak egy – egy falatot, vagy kortynyi folyadékot belediktálni. És innen kronológikus sorrendben leírom a tegnapelőtti rémtörténetet:
- Délután kihívtuk a háziorvost aki jött is amint tudott. Ő is látta, hogy baj van beutalta a szomszéd megyeszékhely kórházába és mentőt hívott. Van ugyan a városunkban mentőállomás talán lejárt a munkaidejük, talán máshol voltak bevetésen de máshonnan jött a mentő – jó másfél óra múlva.
- Az elsősegély- szerű gyors vizsgálat után elindultak és közölték a mamát elkísérni akaró húgommal, hogy ők nem azért vannak, hogy hozzátartozókat szállítsanak. Végül azért megengedték, hiszen igen nehéz lett volna nélküle a beteggel kommunikálni. Én kocsival mentem utánuk.
- KB. 16 óra: sürgősségi belosztály. Felvették vizsgálatra ( az iroda igen hangzatos neve : triázs ), a fekvő kocsin kellett maradnia, várni amíg szólítják. A váró rész a tolóajtó vizsgáló előtti terület volt legalább nyolc ilyenen fekvő vagy tolókocsiban ülő beteg ” várakozott, néhányuk öntudatlan állapotban és akkor még nem tudtuk, hogy a külső váróban is van jó néhány járóképes rászoruló. Eleinte viszonylag gyorsan ment, de azért bőven volt időm megszemlélni belülről a megyei egészségügy zászlóshajóját.”
„Az még meg sem lépett,
hogy az előcsarnok díszcsempéi jórészt töröttek, istenem kis esztétikai hiba.
Hanem a sürgősségi folyosóján, ami ugye a tolóajtó miatt egy légtér a jól felszerelt vizsgálóval magam is meglepetten fedeztem fel az egércsapdát. Tessééék? Az elvileg steril környezetben akár még egerek is lehetnek? Hiszen a vizsgáló és a folyosó között csak tolóajtó van.
No de ne adjunk ilyen kicsire törődjünk inkább anyuval. Valakinek ugyanis törődni kellene, de itt erre nincs ember. Magatehetetlen néha demens, néha fájdalomtól jajveszékelő emberek töltenek itt hosszú időt, akkor még nem tudtuk mennyire hosszút. Így mi a tiltás ellenére benn maradtunk a folyosón. Itattuk, nyugtattuk, és ha kellett visszatartottuk amikor öntudatlan állapotban le akart kászálódni az ágyról.
Elgondolni is rossz mi lett volna ha nem vagyunk ott.
Eltelt vagy két óra amikor egy tiszta tudatú pillanatában közölte, hogy pisilni kell. Ember sehol a közelben, hát bekopogtunk a triázsba, de csak azért, hogy megkérdezzük hol van a wc, hogy odatoljuk és segítsünk. Ekkor érkezett a gáláns felajánlás: bepelenkázza. Ott a folyosón akarta az emberek szeme láttára. Nem fogadtuk el ezt a megalázást, addig dumáltunk amíg hugommal együtt odatolta az egyébként szomszéd folyosón található wc-re.
Nekem addig volt időm körülnézni
Ásványvíz raktár a közlekedő folyosón meg sem lepett, de az már igen, hogy hosszú ideje jajveszékelő és hangosan segítségért kiabáló beteg ajtaja mellett úgy mentek el orvosok, mentősök, ápolók , mint ha ott sem lenne, gőgös fennsőbbrendűségi tudattal az arcukon, hogy ők annál fontosabb emberek mint hogy ilyesmivel törődjenek, pedig mint azt a szerencsétlen kiabálta: csak pokolian szorította a lábát az a kötél amivel kikötötték.
Ekkor még nem tudtuk, hogy a helyiség ahonnan kiabál az az un. örző ahol elvileg mindig kellene lenni valakinek aki vigyázza ezeknek az embereknek a nyugalmát, egészségét.
No de várakoztunk tovább, édesanyánk egyre nehezebben viselte a guruló ágy-hordágy kemény kerevetét, már három, három és fél majd négy órányi szenvedését, a magunkkal hozott takaró ide-oda helyezésével próbáltuk szenvedését enyhíteni.”
„Négy és fél órás várakozás után végre őt szólították
Szolgálatkészen gurítottuk az ágyat a vizsgálóhoz, és a húgom éppen kezdte volna mondani a kór előzményeit, hogy időnként öntudatlan, időnként demens stb. amikor a beteget átvevő egészségügyi szakdolgozó szolgálatkészen kioktatta :
„majd ha úgy érezzük, hogy információra lesz szükségünk szólunk.”
Rettegve vártuk a vizsgálat végét már az éjfél közeledett és láttunk újra szánalmas emberi sorsokat, lenézett kioktatott hozzátartozókat, fájdalmakat, szenvedést, apátiát, egyet nem láttunk: szolgálatkészséget, emberi segíteni akarást. Egy jellemzó példa: jött egy szerencsétlen akit hozzátartozója ügyében V. doktornőhöz irányítottak, őt nem hozta be a mentő valahonnan 40 kilométerről menetrend szerinti járattal jött be késő este a kórházba, kétségbe esve keresve hozzátartozóját. A vizsgálóba tartó beteghordótól kérdezte hol találja V. doktornőt, azt mondták neki fenn van az osztályon jön hamarosan.. Ő szerencsétlen várta türelmesen majd három órán át, mire kiderült, hogy a doktornő végig ott volt az ajtó mögött és vizsgált csak valahogy az ápolók és a beteghordók akik tudták, hogy a hozzátartozó miért várja valahogy „ nem vették észre. ó„
No de végre anyu is benn volt, majd jött a verdikt: infúzió
Természetesen végigvártuk és megkérdeztük, hogy mi lesz most vele.
- -Mi lenne ? Vihetik haza. Előírunk kétnaponta infúziót, Nagykőrösön is van hospice majd kimennek és beadják neki.
- -De hát a háziorvos aki beutalta…
- -„Nem minősítem a kolleganő hozzáértését”- közölte sértődött hangon.
Éjjel fél egykor indultunk vissza félig eszméletlen magatehetetlen anyámmal, megalázottan, elkeseredetten. Valahol mégis örültünk. A kórházba szállításkor még azért örültünk, hátha életben tudják még tartani, most már azért, hogy haza tudjuk vinni mert ezekben a kezekben már alighanem reggelre meghalt volna.
Jelenleg patthelyzet
Állapota gyakorlatilag már most 24 órás ápolást igényel. Magánúton ez milliós tétel, az ápolási osztályra kerüléshez már a kérvény benyújtásához is időpontot kell kérni, ismerős közbenjárása nélkül esélytelen oda helyezni anyut, a húgom ( aki közelében él ) évek óta emberfeletti munkát végez vele a hivatása mellett. Megoldás jelenleg nincs.
Nem szoktam ilyent kérni de kedves olvasó ha Te is felháborítónak tartod amit leírtam kérlek oszd meg ! Had lássák az ennek a rendszernek önfeledten tapsolók ( főleg a nyugdíjasok ), hogy mi vár rájuk ezeknél, ha egyszer eljön az idő. Miniszterelnök! Kormány tagok! Az egészségügyi kabinet valamennyi döntéshozója! Azok a propagandisták akik ezt az aljadék rendszert életben tartják! Önök mostantól a személyes ellenségeim. És isten irgalmazzon Önöknek ha valamelyikükkel valahol valami véletlen folytán négyszemközt találkozom és sérülést okozható eszköz lesz a közelemben.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
