Ez a nap
Élénk egyeztetések az amerikai kormány működésének finanszírozásáról
Élénk egyeztetések indultak szombaton az amerikai törvényhozók között a kormányzat működésének finanszírozását átmenetileg biztosító törvényről, amely elbukott a szenátusi szavazáson, így részlegesen leállnak a kormányzati hivatalok és ügynökségek. Közben nők százezrei tüntettek a jogaikért és Donald Trump ellen.
A szenátusnak péntek éjfélig kellett volna megszavaznia a törvényt a kormányzati leállás elkerüléséhez, de végül 50:49 arányban elutasította a javaslatot.
A képviselőházban – amely viszont csütörtökön jóváhagyta a kormányzat működését február 16-ig biztosító jogszabályt – szombaton már készítették az új törvényjavaslatot.
Sajtóértesülések szerint a szenátusban Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője hétfőn terjeszt elő újabb javaslatot, de ebben csupán a kormányhivatalok átmeneti időre, február 8-ig való finanszírozásáról esik szó, e három hét alatt próbálnának megállapodni a demokratákkal a bevándorlási politika vitás kérdéseiben.
A The Wall Street Journal információi szerint Paul Ryan házelnök a republikánus törvényhozókkal tartott, zártkörű konferencián arról beszélt politikustársainak, hogy a médiának nyilatkozva egyedül a demokrata párti szenátorokat okolják a kudarcért.
Ugyanezt az álláspontot fejtette ki McConnell is a szenátusban. „Egy párt e kongresszus egyik házában túszul ejtette a kormányzatot. Ennek nem kellett volna így történnie” – fogalmazott a szenátor.
Kora délutáni Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök is a demokratákat okolta. „A demokraták sokkal jobban aggódnak az illegális bevándorlók, mint a veszélyes déli határainkon lévő nagyszerű katonáink vagy biztonságunk miatt” – fogalmazott az elnök, aki a Washington Examiner című lap szombati számában vezércikket írt, amelyben egyéves elnöksége eredményeit sorolta.
A két párt között a bevándorlási politika képezi a legfőbb vitakérdést. Az igenlő voksok fejében a demokraták ragaszkodtak ahhoz, hogy az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és itt felnőtt, mintegy 700-800 ezer fiatalnak védelmet nyújtó, úgynevezett DACA-program folytatódjék, a republikánusok azonban elutasították ezt.
Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője elmondta, hogy péntek délutáni megbeszélésein a Fehér Házban Donald Trump elnök visszalépett a kétpárti kompromisszumos megoldás támogatásától. A kompromisszumos megoldás lényege az lett volna, hogy a DACA-program folytatásáért cserébe a demokraták megszavazzák az amerikai-mexikói határra tervezett fal építésének költségeit.
Nők százezrei tüntettek amerikai nagyvárosokban a jogaikért és Trump ellen
Az Egyesült Államok nagyvárosaiban nők százezrei tüntettek a jogaikért és Donald Trump elnök ellen.
Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton – az egyéves évfordulóra is emlékezve – vonultak ismét utcára a nők.
Sajtójelentések szerint Chicagóban mintegy 300 ezren vettek részt a megmozduláson, New Yorkban Bill de Blasio polgármester hivatala szerint 120 ezren tüntettek, Los Angeles demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti Twitter-bejegyzésében 600 ezer protestálóról írt. A szövetségi fővárosban, Washingtonban szemmel láthatóan jóval kevesebben voltak, mint a tavalyi megmozduláson, de így is ezrek voltak az utcán. Tüntettek még például a kaliforniai San Franciscóban és a coloradói Denverben, a texasi Dallasban és az észak-karolinai Charlotte városában is. Összesen mintegy 250 amerikai városban szerveztek megmozdulásokat.
Minden helyszínen más jelszavakat skandáltak és más és más okok miatt vonultak fel. Washingtonban a nők jogait követelték és a Trump-adminisztráció társadalompolitikáját bírálták, a felvonulók „Egyenlő jogokat, emberi jogokat” és „Nem a gyűlölet, hanem a szeretet teszi naggyá Amerikát” feliratú táblákkal vonultak. Denverben az volt a cél, hogy felhívják az emberek figyelmét a választások fontosságára és buzdítsanak mindenkit, hogy vegyen részt az idei félidős választásokon novemberben. New Yorkban a nők nagyobb politikai szerepvállalása mellett álltak ki, Charlotte-ban a fajgyűlöletet ostorozták. Sok helyen a felszólalók a szexuális zaklatások elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozták.
Hallatták hangjukat politikusok és közéleti személyiségek, a művészvilág tagjai egyaránt. Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi csoportjának vezetője Washingtonban rövid beszédet mondott, ebben „lepontozta” Donald Trump elnökségének első esztendejét, s hozzátette: „nem gyötrődünk, hanem megszervezzük magunkat”. Los Angelesben Eva Longoria színésznő a demonstráción mondott beszédében kijelentette: „a szavazatotok a legerőteljesebb eszköz, ami rendelkezésetekre áll, mindenkinek, aki abban a privilégiumban részesül, hogy szavazhat, voksolnia kell”.
Donald Trump Twitter-üzenetben reagált a megmozdulásokra. A bejegyzésben elnöksége első évének gazdasági eredményeit dicsérte, melyek szerinte a nőket is segítették. Az elnök így fogalmazott: „csodálatos az időjárás mindenütt a mi nagyszerű országunkban, tökéletes nap ez a nők menetéhez. Menjetek ki most, és ünnepeljétek az elmúlt tizenkét hónap történelmi mérföldköveit, a példa nélkül álló gazdasági sikert, a jólétet! 18 év óta most volt a legalacsonyabb a női munkanélküliség”.
Az Egyesült Államokban egyébként decemberben a nők körében 3,7 százalékos volt a munkanélküliek aránya, míg az átlagos munkanélküliség 4,1 százalékos volt.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is