Ez a nap
Elfogyott a pedagógusok türelme, óriási az elégedetlenség, az elkeseredettség – Döntöttek: bekeményítenek
Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig – november 22-ig – nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha „ez sem elég”, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez – mondta a PSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.
Elég volt!
Szabó Zsuzsa közölte, a bejelentett akciókról a szakszervezet előző napi kongresszusán döntöttek.
Kiemelte: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárgyalások minél előbb elinduljanak, de alapvetően nem a tüntetés, a sztrájk az elsődleges cél, hanem az, hogy ötpontos követelésük teljesüljön záros határidőn belül. Ezek között szerepel a pedagógusok, az oktatásban dolgozók bérének rendezése, a munkaterhelés csökkentése.
„Elég volt, elfogyott a türelmünk, az elégedetlenség és az elkeseredettség óriási” – fogalmazott Szabó Zsuzsa, hozzátéve: egy évig tárgyaltak, de nem értek el eredményt. Ezért döntöttek úgy, hogy akciókat hirdetnek – jelezte.
Veszélyben a versenyképesség
Az érdekvédelmi vezető közölte: minőségi oktatás nélkül az ország versenyképessége is veszélybe kerül. Nem tartható, hogy a diplomás-béreknél 38 százalékkal alacsonyabb a pedagógusok bére, és az sem, hogy a pályakezdők keresetét ki kell egészíteni a garantált bérminimum eléréséhez – mondta.
Hozzátette: ha azt akarják, hogy legyenek pedagógusok, akik biztosítják a minőségi oktatást, azt csakis a pedagóguspálya presztízsének emelésével lehet elérni. Az utolsó pillanatban vagyunk, záros határidőn belül rendezni kell ezeket a kérdéseket – hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy minden akció előtt megszólítják majd a szülőket, az oktatásban érintett szakszervezetet és a szakszervezeti konföderációkat, az oktatásban jelen lévő problémák ugyanis az egész társadalmat érintik.
45 óra ingyenes helyettesítés
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet gyorsjelentését ismertetve kiemelte: továbbra is 67-68 óra a pedagógusok heti munkaterhelése. Éves szinten 45 órát helyettesítenek ingyen, emellett hetente öt órát úgy dolgoznak, hogy azt nem tudják elszámolni. Példaként említette a gyermekek étkeztetését, felügyeletét. A túlmunkáért csak 6 százalék kapott pénzbeli juttatást. A válaszadó pedagógusok 16 százaléka magántanítványokkal foglalkozik, 22 százalék másodállást vállal – sorolta.
Kitért arra is, hogy jelentős a bérfeszültség a versenyszféra és a közszféra alkalmazottai között, elvesztette értékét az a bérfelzárkóztatás, amely tulajdonképpen soha nem volt 50 százalékos. Mostanra ott tartunk, hogy a Romániában dolgozó pedagógusok bruttó keresete magasabb, mint a magyar pedagógusok átlagkeresete – mondta a szervezet alelnöke.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai
- Czunyiné megmutatta, hogy lehet egy fideszesnek némi listázással temérdek ellenzéki lájkot begyűjteni