Kerítésen innen
Elhinném Nagy Márton magyarázkodását, -még sosem vettem repteret- de akkor Orbán mire rázta magát?
„A végén vagyunk már… Ha jól értem, akkor már bármelyik nap történhet bejelentés. Nem olyan egyszerű egy ilyen céget átvenni, mert mögötte hitelek, bankok, sok minden van, és ezeket egyenként végig kell tárgyalni. (…) Most már ebben a szakaszban vagyunk, tehát ezt én egy befejezett ügynek gondolom… ez egy befejezett ügy, csak technikai részletkérdéseket kell lezárni.” – ezt 2023. december 21-ei nemzetközi sajtótájékoztatóján mondta Orbán Viktor. Aztán telt-múlt az idő….
Tegye, vagy ne tegye, de ne próbálja….
Azóta csaknem száz nap telt el anélkül, hogy ez a „bármelyik nap” eljött volna – jegyezte meg szerda reggeli cikkében a 444.hu, amire a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium irgum-burgum-tartalmú közleményben reagált.
„Mondtak januárt, februárt, márciusban már nyarat is arra, hogy mikor jöhet el ez a „bármelyik nap”. Közben most, április első napjaiig sem történt semmi, csupán a magyar államot képviselő Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-t tőkésítették fel irdatlan mennyiségű pénzzel. A minisztériumi forrás szerint a reptérüzemeltető céget terhelő hitelek sorsáról a tárgyalásokon nagyon sokáig nem esett szó, a folyamatot ismerve utólag úgy tűnik, hogy ezt mintha elfelejtették volna.”
– írta a portál.
Minisztériumi reakció: „kifejezetten gyors” a tempó
„A reptér visszavásárlása továbbra is ütemezetten halad, a tranzakció a végső fázisában jár.
A 444.hu portálon megjelent, a reptér visszavásárlásával foglalkozó írás
több valótlanságot, szándékos ferdítést és fiktív elemet tartalmaz, tovább növelve az ártó szándékú cikkek sorát. Minden hamis híresztelés ellenére a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy helyrehozza a Gyurcsány-kormány bűnét, amely elherdálta a repteret, mint kiemelkedő stratégiai eszközt.
A reptér visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak messze legnagyobb tranzakciója, ebből fakadóan bonyolult és komplex feladatot jelent, hiszen a repteret eladni könnyű, visszavásárolni azonban nehéz. Nem ritka, hogy egy ilyen volumenű megállapodás bárhol a világon éveket vesz igénybe.
Ezekhez az ügyletekhez képest a jelenlegi tranzakció előrehaladása kifejezetten gyorsnak értékelhető.
A tárgyalások során a hitelezői konzorciummal való megegyezés legalább annyira fontos, mint az eladóval történő megállapodás. Ezért ezekre a tárgyalásokra egymással párhuzamosan került sor, amelynek keretében több tucat bankkal és nemzetközi alappal kellett megállapodni.
A nemzetközi befektetői és hitelezői kör mindvégig pozitívan értékelte, hogy a kormány gyors és szakszerű módon történő megállapodásra törekszik.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…