Banánköztársaság
Éljen Kompország, Adyt egye meg a fene – Szombati Lendvaiság
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az előző 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most szombati gondolatait olvashatják.
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az előző 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most szombati gondolatait olvashatják.
Mégis igaza van ennek a Kövérnek….
A Kurultájon tartott beszédében ismét apokaliptikus képet festett a Nyugatról, amelynek
„szellemi bérgyilkosai” megfosztanak „hitünktől és hagyományainktól”.
Jó, tudom, ez első olvasásra hülyeségnek tűnik, és az sem javít a helyzeten, hogy utóbb kiderül, a szellemi bérgyilkosok egyébiránt még „transzhumanisták” is, bármi légyen az. Mindenesetre „vértelen háborút” folytatnak, hogy kiirtsák az emlékezetünket.
Az nem derült ki, ez miért volna jó nekik, de így is elég vérfagyasztóan hangzik
Még az a szerencse, hogy szemben a sátánlelkű nyugatiakkal, keleti jóbarátunk: Putyin nem folytat vértelen háborút, az derogálna neki. Csak véreset. Az mégis más. De mondom: mégis igaza lehet Kövérnek. Ez a rusnya Nyugat legalábbis az ő emlékezetét már sikeresen kiirtotta. Még jó, hogy csak vértelenül. Vele kezdték, hiszen ő a házelnök. (Mégsem kezdhetik Jakabbal vagy Tordai Bencével.) Így aztán a hagyományainkat is elfelejtette, pont, ahogy a szellemi bérgyilkosok szeretik, fene a gusztusukat.
Már amennyiben Ady öröksége a hagyományaink közé tartozik
Ez persze nem egyértelmű, amióta lovagkereszttel tüntették ki és a Nemzeti Alaptantervvel való bütyköléssel bízták meg Takaró Mihály irodalomtörténészt, aki szerint a Nyugat -Ady és társai folyóirata- nem más, mint jelentéktelen zsidó lapocska. De Takaró ide vagy oda, Kövér mégiscsak olvasta Adyt. Híres metaforájára, a „Kompországra” még halványan emlékszik is. (A szellemi bérgyilkosok eszerint félmunkát végeztek.)
Csak épp arra nem, mit jelent.
Ady 1905-ben az „Ismeretlen Corvin-kódex margójára”c. írásában a magyarság tragédiájának tartja, hogy Kompország vagyunk, amely
„legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza”.
Képtelen végleg kikötni az európai, nyugati parton, ahol a szabad gondolkodás terem. Így aztán amikor éppen visszafelé, Keletre hajózunk,
„akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, az elveszett.”
Kövér szerint viszont Kompországnak lenni remek dolog
Szó se róla, kissé átírta Adyt. Nem tehet róla, ha egyszer a transzhumanista akárkik megfosztották a hagyományainktól.
Szerinte a Kompország azt jelenti, hogy hidat képezünk Kelet és Nyugat -gondolom, most éppen Putyin és a NATO- között, és ez így is kell, hogy maradjon.
Éljen Kompország, Adyt egye meg a fene
Ha már képes volt jövőbe látóan jóelőre lehazugozni a derék házelnököt:
„Miért hazudjátok, hogy a komp híd?!”
Ha már jövendölés, Ady azt is írta:
„Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok? … De mit csináltok velünk, mi is magyarok vagyunk?!”
Mit csinálnak, mit csinálnak…
Hát egyszerűen kiiktatják a nemzeti emlékezetből, aki másfajta magyar hagyományt képvisel, mint a főispános-vármegyés-kakastollas.
Na most akkor ki a hagyományirtó „szellemi bérgyilkos”, házelnök úr?
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrájaMegosztás Rendes keresztény országban a rendes keresztény miniszterelnök jár templomba, és hisz a Teremtő jóságában. Ez faktum. De vegyük ezt a dolgot kissé más szempontokból is szemügyre, s kezdjük egy kanyarral: Vejkey Imre honatya törvényjavaslata szerint aki az interneten (nagy nyilvánosság előtt) – tehát közösségi oldalakon, fórumokon, hírek, videók alatti kommentekben stb. – uszítanak, mások… További információ: Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- Ujhelyi István Davosból jelenti: az oroszok kitiltva, a magyar kormány önként kimaradvaMegosztás Rendhagyó lesz az eheti nyílt levelem, mivel a szokásos tartalmi elemzés helyett most egy rövid személyes élménybeszámolót osztok meg Önökkel egyik legutóbbi munkám kapcsán, aminek persze ugyanúgy van politikai jelentősége. Sőt, talán még inkább. Amióta kiléptem a pártpolitikai térből – bár a közügyek iránt továbbra is fogékony és aktív „politikai szemtanú” maradtam – a… További információ: Ujhelyi István Davosból jelenti: az oroszok kitiltva, a magyar kormány önként kimaradva
- A “köztévé” műsorfolyamáról, szelídenMegosztás Nézek ebből a borzalomból annyit, hogy meg tudjam ítélni: mit, hogyan és milyen szándékkal hazudnak. Nézem, látom – és nem hiszem el… Nem azt nem hiszem el, amit mondanak, amit mutatnak: általában emberemlékezet óta föl sem vetődik bennem, hogy valami igazságot keressek a végtelenített fideszes propagandában. Azt nem tudom, nem akarom elhinni, hogy nálunk… További információ: A “köztévé” műsorfolyamáról, szelíden
- Magyar György: a Grand Budapest-projekt jogilag alapjaiban elhibázott?Megosztás Heves vita folyik arról, hogy a kormány jó üzletet kötött-e – és jogszerűen járt-e el – a rákosrendezői vasúti terület értékesítésével. Olcsón adták el az ingatlant, miközben lekezelték a fővárosi tulajdonú Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási jogát, és semmibe vették a jogalkotási törvény rendelkezéseit? Mindezek megalapozott felvetések, ám a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az… További információ: Magyar György: a Grand Budapest-projekt jogilag alapjaiban elhibázott?
- Szia politikus Uram! Pisi, kaki, esetleg kávé érdekel?Megosztás Orbán Viktor a mai napig nem tudott felnőni politikusnak, s megmaradt amolyan adok-veszek jogásznak. Kétség kívül szeret ünnepségekre járni, sok mindent látott már, de azt sem a tanulmányai során, sem pedig a gyakorlatban nem tanulta meg, hogy bizonyos nemzetközi kérdésekhez tartoznak ugyan jogi megoldások, csak éppen az adott ügyek politikailag dőlnek el. Talán legjellemzőbb… További információ: Szia politikus Uram! Pisi, kaki, esetleg kávé érdekel?
Szerző
Friss
- Szijjártó kemény-legény üzemmódban: ‘magyarok vagyunk és nem hülyék’ – majd aláírta amit kellett
- Fidesz kommunikációs igazgató Ficoról: ‘…ha nem mond le, akkor mi lesz? Újra lelövik?’
- ‘Ruszkik, haza?’ – Hadházy képviselő szerint Pakson cuccolnak az oroszok, de, hogy hová mennek, az rejtély…
- Nagy a veszély – Paul McCartney: a művészek és az AI viszonya
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’