Bulvár
Előzetes a húsvéti hétvége horoszkópjából
Akik eddig magányosak voltak és belesüppedtek a szingli élet mindennapjaiba, azoknak most, húsvétkor érdemes figyelniük,
Akik eddig magányosak voltak és belesüppedtek a szingli élet mindennapjaiba, azoknak most, húsvétkor érdemes figyelniük, ugyanis mutatjuk, hogy melyik 5 csillagjegy szülöttei számára lesz sorsfordító a horoszkóp szerint ez a „nyúl hozta” hétvége.
Szűz
Készen áll, hogy találkozzon a lelki társával? Nincs sok ideje gondolkozni ezen a kérdésen, ugyanis úgy tűnik, ez a hétvége meghozza a fordulatot a szerelmi életében, és végre társra talál! Sőt, nagyon úgy tűnik, már találkozott a nagy Ő-vel, csak nem volt elég szemfüles, hogy meglássa, hogy ő az igazi. Most azonban egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismét az útjába sodorja őt az élet- jósolja a horoszkóp.
Nyilas
A Nyilas nagy lendülettel kezdi a hétvégét már ami a párkapcsolatát illeti. A nehézségek közel sodorják a partnerével való szakításhoz, de a megfelelő kommunikációnak köszönhetően újra közel kerülhetnek egymáshoz. Ez pedig annyira elmélyítheti a kapcsolatukat, hogy ezen a tavaszon már úgy érzi majd, ideje szintet lépni, és komolyan elkötelezni magát a párja mellett.
Ikrek
Egy régi barátság alakulhat át most szerelemmé, ami a hirtelen feltörő intenzív érzelmek miatt először megrémíti majd, de ha jobban belegondol, belátja, hogy ennél egyértelműbb és természetesebb nem is lehetne, ami történik. Hagyja magát sodródni az árral, és ne akarjon mindent irányítani, mert az igazán jó dolgok az életben mindig váratlanul jönnek. Élvezze az együtt töltött perceket a párjával, és legyen hálás a sorsnak, hogy a lehető legjobban alakította a dolgokat- mondja a horoszkóp.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő