Connect with us

Budapesti hétköznapok

Emléknapot tartanak Ángel Sanz Briz előtt tisztelegve Budapesten

Ángel Sanz Briz
Megosztás

A vészkorszak idején Budapesten voltak igaz emberberek. A legismertebb Raoul Wallenberg, de a svéd diplomata nem csupán „magányos harcos” embermentő volt. a kevéssé ismertek között volt Ángel Sanz Briz, akire most emlékeznek.

A „nemzetközi brigád”

Olyanok csatlakoztak hozzá vagy részben tőle függetlenül segítettek menekülni, túlélni, mint az olasz Giorgio Perlasca, a skót Jane Haining, a svájci Carl Lutz és Friedrich Born, a spanyol Ángel Sanz Briz, az apostoli nuncius Angelo Rotta és persze idősebb Antall József, Boldog Salkaházi Sára, Slachta Margit és Sztehlo Gábor.

Táblát avatnak és fát is ültetnek Ángel Sanz Briz, a spanyol embermentő emlékére csütörtökön Budapesten

A spanyol nagykövetségen minden évben megemlékeznek Ángel Sanz Brizről, aki 1944-ben Budapesten több mint 5200 zsidót mentett meg. Az idei év azért is különleges, mert a zaragozai születésű diplomata éppen 110 éve született és 40 éve hunyt el.

Csütörtökön délelőtt 10 órakor Spanyolország nagykövete, Anunciada Fernández de Córdova és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere emléktáblát avat a második világháború idején spanyol védelem alatt álló Pannónia utca 48. szám alatti ház homlokzatán.

Az ünnepséget követően újabb fát ültetnek a nagykövet kezdeményezésére létrehozott Béke és Egyetértés Ligetébe

A juharfát Kiss László, a III. kerület polgármestere és a spanyol nagykövet közösen ülteti el az óbudai Ángel Sanz Briz út elején, a 2015-ben átadott emlékmű mellett.

Adele Sainz Briz szülei fényképével

Az emlékév alkalmából a diplomata szülővárosának egyetemén tudományos konferenciát szerveznek a holokauszt oktatásának metodikájáról, amit október 22-e és 23-a között online rendeznek meg.

A rendezvények apropóján Zaragoza városa felvette a kapcsolatot Budapesttel, hogy megvizsgálják, hogyan fűzhetik szorosabbra a két város közötti szálakat – tették hozzá.

A közleményben emlékeztettek, a spanyol nagykövetség minden évben októberben tartja az Ángel Sanz Briz emléknapot, ezzel emlékezve arra, hogy 1966. október 18-án a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a spanyol diplomatának adományozta Világ Igaza címet.

(MTI)

Ángel Sanz Briz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük