Connect with us

Banánköztársaság

Európa-szerte „rajonganak” az orbanisztáni modellért

Megosztás

Már tizenhárom európai párt csatlakozott a Fidesz Néppártból kizárását kezdeményezők közé. Nem kell ám látnoknak lenni, hogy megjósoljuk, mi is következik a magyar kormány által jegyzett fideszes választási kampányban.

orbanisztan
Megosztás

Már tizenhárom európai párt csatlakozott a Fidesz Néppártból kizárását kezdeményezők közé. Nem kell ám látnoknak lenni, hogy megjósoljuk, mi is következik a magyar kormány által jegyzett fideszes választási kampányban.

Soros György biztosan marad

Kovács Zoltán államtitkártól már tudjuk: Juncker után egy ideig a szocialista Timmermans lesz a „spekuláns” mellett a migránsok betelepítését szorgalmazó patás ördög. Azután – ha már szinte az egész EU-ban magasra csapnak az új orbanisztáni hazugságáradat miatti felháborodás hullámai – Soros mellett a „bevándorláspárti” s főleg „sorosista” flamand kereszténydemokraták, a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum, a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt, a finn Nemzeti Koalíció Pártja, a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés, a svéd Kereszténydemokraták, a svéd jobbközép Mérsékelt Párt, a litván kereszténydemokraták, a norvég konzervatívok, a görög Új Demokrácia, a Demokraták az Erős Bulgáriáért és az ír kormányzó párt, a Fine Gael kerülhet sorra.

Már ha nem bővül tovább a kizárást szorgalmazók listája, mert arra is van esély

Nem is csekély. Fideszes öröm lehet az ürömben: akkor még több óriásplakátot rendelhet a gebinet a csókosaitól. Szerepelhetnek azokon együtt is a Fidesz kizárását kezdeményezők, de az persze kevesebbet hozhat a narancsos konyhára, mint ha Sorossal külön-külön láttatják a „dekadens libsibolsi, keresztény kultúrát feladó” európai kereszténydemokrata pártokat…

Azután – az elemzők szerint nyilván csak az uniós választást követően – talán ki is zárják végre a kínossá vált, az európai normákat és a demokratikus szabályokat rendre semmibe vevő – önképe szerint a nemzeti szuverenitásért kiálló, ám mások szerint csak az EU egységét bomlasztó – Fideszt a Néppártból.

A V4 másik három tagja egy ideig vakaródzik majd, mint a bolhás kutya,

végül dönt: snassz ám ez így, jobb, ha Szlovákia, Csehország, Lengyelország és talán más sem kér a Kárpát-medence magyar szupremácián alapuló „újjáépítéséből”. Meglesz a V4 majd V3-ként is, s persze összeállhat idővel még akár a kisantant is…

És mielőtt Orbanisztán fejedelme a pártjával meg annak választott képviselőivel együtt elfoglalná méltó helyét az Európai Parlament euroszkeptikus, antifederalista (lényegében unióellenes) frakciójában Le Pen, Salvini és más populista vezér-jelöltek delegáltjai mellett, Orbán propaganda-stábja még levezényel egy hazai kampányzárót.

Itt a mese vége, fuss el véle?

Annak az üzenete valahonnan a régmúltból nagyon ismerős lesz. Sötétkék alapon ökölbe szorított kezek látszanak. Mondjuk Kósa Lajosé, Lázár Jánosé és Balog Zoltáné, nekik már úgyis mindegy… A fotó alatt, a balról jobbra emelkedő narancssárga – penészszürke nyílban a szöveg csupán ennyi lesz:

„Egyedül vagyunk!”

Az nem szerepel majd ott, hogy már szinte minden európai statisztikában a sor legvégén. De pssszt, ez még titok! Mert ugye jönnek az önkormányzati választások.

(forrás: Fühü)

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/paul-lendvai-ilyen-cinikus-es-dorzsolt-politikus-mint-orban-ma-gyakorlatilag-nincs-europaban/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük