Kultúra
Európai Bizottság: kiválasztották az első tizenhét „európai egyetemet”
Huszonnégy uniós tagország több mint száz felsőoktatási intézményének bevonásával döntöttek. A kezdeményezés célja a mobilitás növelése, a minőség javítása és a versenyképesség fokozása – jelentették be szerdán Brüsszelben.
Európai egyetemi szövetségek
Az Európai Bizottság ismertette, hogy melyek azok az intézmények, amelyek az első ilyen európai egyetemi szövetségek részét képezik majd.
A tájékoztatás szerint a kiválasztás független külső szakértők – többek között rektorok, professzorok és kutatók – értékelése alapján történt.
Az európai egyetemek olyan, EU-szerte működő felsőoktatási intézményeket tömörítő transznacionális szövetségek, amelyek közös, hosszú távú stratégiával rendelkeznek, és amelyeken belül a hallgatók, a doktoranduszok, a dolgozók és a kutatók zökkenőmentesen mozoghatnak, szakértelmüket, platformjaikat, illetve erőforrásaikat egyesítve, különböző tudományterületeket lefedő közös tanterveket vagy modulokat dolgozhatnak ki.
A diákok európai diplomát szereznek
Ezek a tantervek rugalmasak lesznek, és lehetővé teszik majd a diákok számára, hogy a tanulmányaikat személyre szabják, megválaszthassák, hol és mikor folytassák azokat, majd pedig európai diplomát szerezzenek.
A kiválasztott európai egyetemek égisze alatt az EU számos intézménye fog tevékenykedni, alkalmazott tudományokat oktató egyetemektől, műszaki, képzőművészeti egyetemektől kezdve tudomány- és kutatóegyetemekig. Egyes szövetségek átfogó jellegűek, mások szűkebb területekre, például a városi tengerpartok fenntarthatóságra, a társadalomtudományokra vagy a globális egészségügyre összpontosítanak.
Az első körben Magyarországról az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Közép-európai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem lesz tagja különböző szövetségeknek.
Minden szövetség átlagosan hét, Európa különböző részein működő felsőoktatási intézményből áll.
Valódi változást hoz
Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos üdvözölte a lépést, aláhúzva, az első európai egyetemek mintaként szolgálhatnak a további ilyen intézmények létrehozásához.
„Ezen egyetemek lehetővé teszik a diákok következő nemzedékei számára, hogy több országban folytassák tanulmányaikat, így Európa-szerte tapasztalatot szerezzenek. Meggyőződésem, hogy ez a kezdeményezés – amely az európai oktatási térség kulcsfontosságú építőköve – valódi változást hoz majd a felsőoktatás számára, és ösztönözni fogja a kiválóságot és a befogadást” – írta.
Az első tizenhét európai egyetem létrehozására összesen 85 millió euró áll rendelkezésre.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat