A Demokratikus Koalíció Navracsics Tiborhoz, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosához fordul a Magyar Tudományos Akadémia ügyében – jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese...
Az erős európai egyesült államok garanciája annak, hogy mi magyarok, magyarként, beleszólhassunk a világ dolgaiba – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának vezetője...
Az MSZP ügyvédje, dr. Litresits András vállalta Nagy Blanka képviseletét, ezúttal a Gyurcsány Ferenc pártjának kongresszusán történtek miatt. Sérelemdíj iránti igény A gyalázatos „aláfotózás” ügyében induló...
Több területen is beavatkozást sürget az egészségügyben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke. Korózs Lajos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, sajtóinformációk szerint tematikus, az egészségügy helyzetével foglalkozó...
A szakképzés megújítása érdekében 2020 szeptemberében a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és...
Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban – közölte a...
Európa-szerte csaknem 230 ezren csatlakoztak az Európai Parlament (EP) politikamentes tájékoztató kampányához, amelyben a választási részvételre ösztönöznek. A Magyarországon Szavazni fogok címen futó kampányhoz idehaza mintegy...
A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 400,...
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem tudni, a TV2 rúgta-e ki ikonikus műsorvezetőjét, vagy a szakember elégelte meg azt, ami a csatornánál hosszú ideje folyik szakmaiatlanság...