A szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására: folyik a területi választási szervek munkatársainak képzése.
Vasárnap reggelre hirdetett demonstrációt és hídfoglalást a Fiatalok a Demokráciáért elnevezésű civil szerveződés. A demonstrálók a híd pesti oldalán, a Magyar Tudományos Akadémia előtt találkoztak, majd...
Idén másodszor játszott hazai pályán a székesfehérvári Mol Vidi, az NB1. 20 fordulójában a Diósgyőrt fogadták az új Sóstói Stadionban.
Évértékelő beszéde előtt a volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke helyzetértékelő dolgozatot közölt pártja honlapján.
Keszthelyet és környékét javasolja Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere az idei Red Bull Air Race helyszínének, amiről levélben tájékoztatta is a szervezőt - közölte szombati számában a...
Az MTA Dolgozóinak Fóruma jövő héten, kedden, február 12-én, élőláncot szervez a Magyar Tudományos Akadémia épülete köré,
Tüntetések lesznek Budapest-szerte, ezért elég sok helyen megváltozik a fogalmi és parkolási rend szombaton és vasárnap. A rendőrségi információk segítenek, hogy a közlekedők elkerüljék az idegeket...
Másodfokon is pert nyert a Roszatom és a magyar kormány ellen a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek a paksi bővítés szerződéseinek nyilvánossága ügyében - jelentette be maga...
Szabadstrand létesülhet a Római-parton, miután a III. kerületi önkormányzat képviselő-testülete döntött arról, hogy megvizsgáltatják egy római-parti szabadstrand kijelölésének és megvalósításának lehetőségét - tájékoztatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pénteken...