Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll – jelentette ki Orbán Viktor mai rádiós locsogásában. A kormányfő a...
Azt persze nem tudni, hova és hogyan. Tarlós István főpolgármester nem tudja, hány otthontalan van, de abban biztos, mindenkinek jutna hely a szállókon. A szakember mást...
Fellegi Tamás korábbi magas rangú katonai és hírszerzési tisztviselőkkel dolgozik együtt Magyarországról, Izraelből és az Egyesült Államokból. A korábbi fejlesztési miniszter érdekeltségébe tartozó nemzetközi társaság a...
Újabb nemzeti konzultációt indíthat a kormány – erről Németh Szilárd beszélt az ATV Egyenes beszédben. Németh az ATV-ben arról beszélt, hogy az alkotmány gránitszilárdsága nem változott, de...
Eddig csak gyanítani lehetett, de mostantól biztos, hogy a Fidesz indított rá azonos vagy hasonló nevű kamujelölteket a miskolci időközi választás győzelemre esélyes ellenzéki indulójára, hogy...
Ezúttal egy holland zászló alatt hajózó mentőhajónak tiltották meg a kikötést. A mentőhajó 224 menekültet szállít. Matteo Salvini olasz belügyminiszter csütörtökön egy újabb civil szervezet által...
Elpusztult Koko, a világ egyetlen gorillája, aki jelnyelvvel is tudott kommunikálni. 46 éves volt. A San Franciscó-i állatkertben született, gondozója, Francine Penny Patterson kicsi kora óta...
Az amerikai képviselőház csütörtökön leszavazta a szigorúbb bevándorlási törvényjavaslatot, a kompromisszumosnak tartottról pedig elnapolta a döntést. Az amerikai first lady a mexikói határon meglátogatta illegális bevándorlók...
Szégyenletesnek és idegengyűlölőnek nevezte a „Stop Soros” törvénycsomagot csütörtök délután Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Kriminalizáló jogszabály A menedékkérőket segítő személyeket és szervezeteket...