Gulyás Gergely – aki már Lázár János helyett tartja a kormányinfókat – ma azzal kezdte, hogy a kormány tegnap elfogadta a civilek ellenőrzéséről szóló Stop Soros-törvénycsomag...
Mellár Tamás szerint az ellenzéki pártok évtizedekre berendezkedtek az ellenzéki szerepre és csak egymás között versenyeznek, ki lesz az erősebb. Vihar a biliben A Párbeszédet a...
Osztrák cégek százszor annyi közbeszerzést nyertek Magyarországon, mint amennyit magyar cégek Ausztriában. A G7 összegezte az európai közbeszerzés tanulságos adatait. Hihetetlen mértékben szórta a pénzt a...
Csaknem félmilliárdot költhetett volna leszakadó családok felzárkóztatására, támogatására és egy Gyermekházra Kerecsend, de a pénzt inkább kidobtak az ablakon, mert a hét fős képviselő-testület három nemmel, három...
Előadást tartott Steve Bannon Budapesten több kormányközeli szervezet meghívására. Az amerikai alt-right szószólójával azonban a magyar állami tévéjén kívül más kamera nem találkozhatott. A beígért élő...
Donald Trump amerikai elnök szerdán este felkérte Wilbur Ross kereskedelmi minisztert, vizsgáltassa felül, hogy az autó-, és autóalkatrész-import nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot. Az elnök az autók...
Messze még a kompromisszum az Egyesült Államok és európai szövetségesei között Irán ügyében – jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter szerdán Washingtonban, miután megbeszéléseket folytatott amerikai...
Autó gázolt el Budapest VIII. kerületében, a Blaha Lujza téren egy gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – közölte a police.hu....
Az Európai Bizottság figyelmeztette Magyarországot és Romániát, amiért tartósan megsértik a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályát. Vizsgálják, teljesültek-e az ajánlások Az Európai Bizottság minden tavasszal...