Az elmúlt három napban összesen 22 699 új fertőzöttet igazoltak. Az elmúlt három napban elhunyt 489 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 35 611 főre emelkedett.
Elhunyt 489 beteg
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 932 204 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 753 főre emelkedett.
A hétvégén 106 764 mintavétel történt, hatósági házi karanténban 48 217-en vannak.
7440 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 586-an vannak lélegeztetőgépen
Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 139 ezren vettek fel oltást, közülük 931 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 135 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.
A sikerre való tekintettel a kormány újabb egy héttel meghosszabbította az Oltási akciót, így december 12. vasárnapig továbbra is akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.
A kórházak december 12. vasárnapig megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el.
Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.
Forrás: koronavius.gov.hu/Respublika.hu Kapcsolódó
Orbánék megint felülírták a járványügyi igazságot -soha nem látott csúcsokat döntöget a koronavírus-járvány negyedik hulláma

Pingback: Orbánék bénáznak, de mi van másutt, ahol nemcsak tudják mit kell tenni, de teszik is - Szó sincs a végzet hatalmáról - Városi Kurír