Connect with us

Kiemelt hírek

Orbánék bénáznak, de mi van másutt, ahol nemcsak tudják mit kell tenni, de teszik is – Szó sincs a végzet hatalmáról

Megosztás

Mi, magyarok, az Orbán-kormány több mint 35 ezer emberéletet követelő hazudozását és bénázását végigélve könnyen azt hihetjük, hogy mindezt a Végzet méri ránk. Mégsem árt, ha kicsit körülnézünk, hogy csinálják másutt.

végzet
Megosztás

Mi, magyarok, az Orbán-kormány több mint 35 ezer emberéletet követelő hazudozását és bénázását végigélve könnyen azt hihetjük, hogy mindezt a Végzet méri ránk. Mégsem árt, ha kicsit körülnézünk, hogy csinálják másutt.

Tudatosan készültek egy erőszakos mutánsra

November 30-i hír (az Izraelinfón magyarul megtalálható),  hogy az izraeli kormány felkészülten várta az új covid-mutáns, az omikron variáns felbukkanását. Izrael lépései egy közelmúltbeli szimuláció következtetésein alapulnak. Arra durva helyzetre is készülnek, ha kiderülne, hogy a variáns rezisztens az eddig Izraelben alkalmazott Pfizer vakcinával szemben. Ebben az esetben az izraeli kormány olyan politikát vezethet be, mint amilyen a járvány kezdetén volt. November közepén az izraeli miniszterelnök vezetésével sok-résztvevős “hadgyakorlatot” hajtottak végre, amely a koronavírus egy képzeletbeli, különösen erőszakos “Omega” változatának a kitörését imitálta. A gyakorlat tapasztalatai alapján azonnal léptek, amikor az omikron mutáns Izraelben is felbukkant. A gyakorlat során alkalmazott “járvány megfékezése” eljárás tartalmazza az ellenőrzést, a mobiltelefonos követés alkalmazását, a repülőtér gyors lezárását és a víruskockázatok korai felismerése érdekében tett drámai lépéseket.

Izrael koronavírus elleni védekezési stratégiája a tömeges immunizáláson alapul.

Az “Omega” gyakorlat egyik fontos tanulsága, hogy abban az esetben, ha kiderülne, hogy az új változatnak sikerül megkerülnie a vakcinák által nyújtott védelmet, változtatni kell a fő cselekvési irányon. Ebben az esetben a kormány a koronajárvány elleni küzdelem első napjaira emlékeztető „zéró morbiditás” stratégiára fog áttérni: teljes zárlat, az égbolt lezárása és egy sor egyéb eszköz használata a járvány agresszív és gyors megfékezésére.

Rémálom

A képzeletbeli “Omega” változat elleni gyakorlat olyan helyzetet szimulált, amely az egészségügyi rendszer és a kormány rémálmát testesítette meg: eszerint a támadó vírus a vakcináknak ellenálló variáns, ami a kisgyermekeket is jelentősen megfertőzné, és elviselhetetlen mértékben terhelné a kórházakat. A gyakorlatban a járvány elleni harc összes felelős vezetője részt vett, a miniszterelnököt beleértve. Mit lehet és mit kell megtenni drámai morbiditási hullám esetén? A magas költségek ellenére is teljes karantént kell bevezetni? A kórházi ellátás minőségének rovására is előnyben kell részesíteni minden beteg kezelését? Engedélyezni lehet-e az oktatást a gyermekek egészségügyi kockázata ellenére?Le kell-e zárni a határokat? Mi az előnyösebb, ha a kormány vagy az önkormányzatok hatáskörébe tartozik a járványkezelés?

Rossz, rosszabb, legrosszabb

A résztvevők három forgatókönyvet gyakoroltak be:

  • Az első olyan helyzetet képzelt el, amelyben a vírusvariánst elterjedésének korai szakaszában azonosítják Izraelben, és az állam időben felméri, hogy az mekkora károkat okozhat rövid időn belül.
  • A második forgatókönyv az államnak a járvány egy előrehaladottabb szakaszára adott lehetséges válaszait vizsgálta, amikor a súlyos megbetegedés sokakat érintene és emelkedne a kórházba került gyerekek száma.
  • A harmadik forgatókönyv jelentős mértékű járványkitörést szimulált, a korona és az influenza egyidejű tetőzése miatt az összeomlás szélén álló kórházakkal.

Fenntartani a készültséget

A gyakorlat fő következtetése a várakozásoknak megfelelően az volt, hogy olyan mechanizmusokat kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik egy veszélyes járványkitörés esetén, hogy minél gyorsabban döntés szülessen a járványügyi szabályok megváltoztatását megkövetelő “sürgősségi eljárás” beindítására.
Egy másik jelentős tanulság a “hullámok között” koncepció alkalmazása, amely a nyugalom időszakában megőrzi a különböző szervezetek védelmi képességeit egy újabb járványkitörés esetére.

“Nem bontjuk le a renszert”

– ismertette a következtetéseket Naftali Bennett miniszterelnök. Elmondása szerint a járványhullámok közötti időszakban

“nem zárjuk be az az idősek védelme érdekében felállított információs központot, működésben hagyjuk a víruskezelő rendszereket, továbbra is gondoskodunk arról, hogy folyamatosan elegendő oltó- és tesztanyag legyen a raktáron, és így tovább”

Így védekezik Izrael

Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezettek be a koronavírus eddigieknél is fertőzőbb afrikai változatának a megjelenése miatt – jelentette be az izraeli katonai rádió november 26-án, pénteken.
Az azonnali intézkedések része volt, hogy kibővítették az izraeli beutazási tilalommal sújtott, “piros” jelzésű afrikai államok körét, és fájdalmas gazdasági következményekkel járó lépéseket helyeztek kilátásba.
Egyiptom és Marokkó kivételével az összes afrikai országot a tiltott országok közé sorolták, ahonnan csakis az izraeli állampolgárok térhetnek vissza, mások nem utazhatnak be, és ismét megnyitották a karanténszállodákat a veszélyesnek minősülő helyekről érkezők ellenőrzésére.

“Minden rendszerünk felkészült, de lépéseinknek bizonyos gazdasági ára lesz. Készen állunk a hátrányosan érintettek megsegítésére, felkészültünk minden forgatókönyvre, beleértve a megszorításokat is”

tájékoztatta a nyilvánosságot a miniszterelnök. Első lépésként minden afrikai országból az utóbbi napokban visszatért izraeli állampolgárt (Marokkó és Egyiptom kivételével) berendeltek azonnali PCR-tesztre, és negatív eredményének kézhez vételéig házi karanténban kell tartózkodniuk. Közölték, 10 millió, az új vírustörzs azonosítására szolgáló különleges PCR-készletet vásárolnak, és megkezdik a szennyvíz mintáinak vizsgálatát az új változat okozta esetleges tünetmentes megbetegedések kimutatására. Emellett száz óvodában kísérleti jelleggel levegőszűrőket szerelnek fel, és természetesen sűrűn ülésezik a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet.

Szóljon, aki hasonlóan összeszedett lépéseket, egyáltalán, a vírus elleni küzdelem stratégiáját megvilágító tevékenységet észlel Magyarországon!

A járvány számai

Izraelben a lépésekről akkor döntöttek, amikor az országban 528 új vírushordozót azonosítottak mintegy 80 000 teszt elvégzésével. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 0,69 százalékos volt, noha a negyedik hullám csúcsán, szeptember elején még a 8 százalékot is meghaladta ez a mutató. A súlyos betegek száma november 25-én 120 volt, közülük 72-en voltak lélegeztetőgépen. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 341 541 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok. Izraelben tavaly december vége óta 6 299 237 tizenkét évesnél idősebb személyt oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,74 százaléka. Augusztusban a védettség növelésére, a delta hullám megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták már a második oltást. A kampány nyomán eddig 4 066 789-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 43,72 százalékát jelenti.
A SARS-CoV-2-koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta mintegy 8200-an haltak meg Izraelben.

Eközben Magyarországon 

 

Orbánék bénáznak, de mi van másutt, ahol nemcsak tudják mit kell tenni, de teszik is - Szó sincs a végzet hatalmáról

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.12.06 14:30 at 14:30

    Butaság összehasonlítani az izraeli,és a magyar egészségügyet. Nyilván Izraelben nincs a végletekig lepusztított egészségügy,szégyenletesen keveset kereső szakdolgozókkal,akik ráadásul már nagyon kevesen vannak, így nem is tudják kielégítően ellátni a betegeket,és ez nem az eü-s dolgozó hibája.
    Másrészt gondolom Izraelben jól felkészült tisztifőorvos van, hozzáértő egészségügyi miniszterrel,akik jól szervezik meg a tennivalókat. Nálunk van két reszketeg idős ember,akik láthatóan képtelenek ellátni a feladatukat,sőt, akihez az egészségügyi miniszteri poszt tartozik,őt felügyeli a belügyminiszter,aki szintén igen keveset ért az egészségügyhöz. És innentől már nem is kell különbséget keresni,mert a két ország egészségügye olyan messze van egymástól,mint a demokrácia,vagy jogállamiság orbántól. Kétkézzel szórja a közpénzt orbán,abszolut úgy kezeli a nép pénzét,mintha a sajátja lenne.Százmilliárdokat szór idióta kormánypropagandára,plakátkampányokra,Gyurcsányozásra, százmilliárdokat a sportra,százmilliárdokat a saját fideszes alapítványokba,százmilliárdokat az egyházaknak,és lehetne sorolni.Ugyanakkor nem hajlandó tisztességes béremelést adni az egészségügyi dolgozóknak,hogy azokat az embereket,akik még kitartottak,megőrizze,és ne menjenek el majd ők is.Azt mondják,ezzel a kormány a magán eü. felé tereli az embereket.Ha mindenki normális keresettel rendelkezne,úgy lehetne,de ameddig többségében minimálbért keresnek az emberek,és nagyon sokan vannak,akiknek bőven 100 ezer alatt van a nyugdíjuk,ők hiába szeretnék a magánorvost,ha nem telik rá, És orbán még 10 évet kér,hogy utolérhessük a nyugatot.Ez bizony orbánnak 50 év alatt se sikerülne,mert az ország ahelyett,hogy előrehaladt volna,az EU-s országok utolsó előtti helyén dekkol a béka seggével egyvonalban. Erre futotta orbánnak a 12 év alatt.Többek közt ezért IS kell tavasszal változtatni!

  2. Marta Brash

    2021.12.06 21:43 at 21:43

    Szia, Kedves, pontosan leirtad a szitut! Tudod, hogy en hol elek, es hogy mi mit tettunk a jarvany ellen: nalunk 30-an haltak meg osszesen a masfel ev covid alatt, es jelenleg is kordaban tartjuk a betegseget. Sokmindenben orbannak nem is kellett volna extra intezkedeseket tennie, CSAK nem szabad lett volna a tomegrendezvenyeket forszirozni, amire a gyerekeket, fiatalokat is aktivizalta, es nem kellett volna mast csinalnia, csak letezo app-okat magyarra atirni, es az embereknek megmutatni, hogyha szamontartjak, merre jartak, milyen uzletekben, hivatalokban, akkor mekkora annak a valoszinusege, hogy ott fertozott ember jart, es igy o is erintett lehet, Ezenfelul a rengeteg hianyzo MEGELOZO teszteles is problema volt, de a legnagyobb baj az volt, hogy az egesz covid-kerdest egeszsegugyi sikrol teljesen politikaira terelte, es abban is fidesz partpolitikaira, ami mindennel rosszabb volt a vedekezest tekintve. Sajnos, az mondhato el, hogy Magyarorszagon SEMMILYEN konkret, valoban jol hasznalhato jarvanyellenes intezkedes nem szuletett, igy a magyarok teljesen magukra vannak hagyva, es meg azokat a dicsoito lozungokat is a nyakukba kapjak, hogy orban milyen jol kezelte a jarvanyt, stb. Nem volt a magyar tortenelemben orbannal kartekonyabb ember – ha egyaltalan annak lehet nevezni egy ilyen embertelenul uralkodo sejthalmazt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük