Connect with us

Kerítésen innen

Ez mindent visz! A MÁV 2050-re vállalta, hogy biztosítja az „egyenlő esélyű hozzáférést a szolgáltatásaihoz”, vagyis a mozgáskorlátozottaknak még 30 évet várniuk kell!

mozgaskorlatozott
Megosztás

2020 Magyarországán, Európa közepén szinte lehetetlen vállalkozás gyerekkocsival, vagy kerekesszékkel biztonságosan eljutni a MÁV és HÉV vonalakon A-ból B-be.

Dübörgünk!

A MÁV-csoportnál készült egy akadálymentesítési stratégia, abban 2050-re vállalták, hogy biztosítják az egyenlő esélyű hozzáférést a szolgáltatásaikhoz.

„Azaz a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998-ban elfogadott törvény teljesítését 52 év alatt vállalta, miközben több milliárd forintot fordítottak eddig is vasútfejlesztésre”

– foglalta össze Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke az Indexnek küldött levelében.

A Hév elMÁVosítása

A Veke közösségi oldalán így ír a helyzetről:

„Jól nézze meg ezt a képet mindenki, mert az új helytartótanács hasonlóképpen akarja „megoldani” az akadálymentességet majd az új HÉV vonatokon. Azaz sehogy, mert ez az emelős bohóckodás, amikor két MÁV alkalmazott kell ahhoz, hogy valaki beszálljon, és mindezt két napra előre be kell jelenteni, ez nem akadálymentesség, ez csak az adófizetők pénzének pocsékolása.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

A probléma oka, hogy hiába a magas peron, ha a (nagyvasúti szabványú) vonat nem tud olyan közel menni hozzá, mint a metró vagy a villamos. Ha a rés túl nagy, oda beszorulhatnak a kis kerekek. Erre külön tervezési folyamat volt a metrónál és a villamosnál is, amelynek kihatása volt a teljes tervezésre a jármű felfüggesztésétől kezdve a peron kialakításáig. A nagyvasútnál viszont ezt nem sikerült megoldani, mert ott mindig jöhet egy tehervonat. A megállók döntő többségében még szintbeli peron sincs, ezért lenyíló lépcső lenne az új HÉV-eken is. Száz milliárdnál is bőven többért.

Ez már nem is barnaköpeny, ez cinizmus. Az új vallás

A cikk pedig tökéletesen visszaadja azt amiért a MÁV javíthatatlan és alkalmatlan. Pont ezért volt „kiváló ötlet” elmávosítani a HÉV-et is. Akik ezt kitalálták és végigvitték, valószínűleg fel sem fogták, mit cselekszenek. Ettől még, nagy bajt csináltak.”

vonat

Fotó: Oláh Tibor / MTI

„Jótanácshegyek” a MÁV-tól, mert szívük az van….

Ha a kedves utas 2050 előtt is tutira akar menni, akkor

„A mozgássérültek esetében a vasúttársaság azt kéri, hogy az utazási szándékot az utazás előtt legalább 48 órával korábban jelentsék be, annak érdekében, hogy a MÁV-START a zavartalan utazást megszervezze, a fel- és leszállást biztosítsa és segítse”

– áll a MÁV Kommunikációs Igazgatóságának válaszában, melyet a portál kérdésére küldött.

Ezen felül baromi jó fejek, mert

A vasút a kerekesszéket díjfizetés és elszámolás nélkül szállítja.

Esetleg lifttel…?

Sokaknak ki sem derül, hogy nem tudnak feljutni a vonatra, mert már egyes állomásra sem akadálymentes a bejutás.

A MÁV liftügyben kötelezte magát,

hogy amikor új közbeszerzést ír ki 2018-ban a karbantartásra, szigorúbb feltételeket ír elő, például azt, hogy a liftek legfeljebb 2 hétig lehessenek üzemképtelenek.

„A MÁV azóta sem oldotta meg a liftek problémáját”

– írta az Indexnek a MEOSZ vezetője.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük