Connect with us

Kerítésen innen

„Tisztelt Magyar Állami Vasutak, avagy MÁV Start Zrt! Kérem, jelezzék irányunkban utasok felé, hogy nem tudnak minket elszállítani a munkahelyünkre”

vonat
Megosztás

Sajnos mindennaposnak mondható történetről számolt be egy nagyon higgadt, nyugodt és sokatpróbált vonatozó közösségi oldalán.

„Én mint a 55104210100398144 CIV bérlet tulajdonosa…”

Semmi probléma nincs ezzel hiszen sokunknak van autója megoldja. Csak kérem jelezzék, hogy a bérlet díja helyett inkább parkolóhelyet béreljünk a munkahelyünk mellett.

-kezdte a posztot az „utas”, akiért ugye az állami vállalatot működtetjük, mi közösen a pénzünkből.

Esetleírás

„Én mint bérletigazolvánnyal utazó utas elindultam Felsőgödről a 6:29-es vonattal. Igyekszem már 3 vonattal előbb menni, hogy biztosan beérjek 8:00 ra a munkahelyemre. Javaslom az időpontok közötti távolság figyelembevételét hiszen lássuk be egy 30 perces szakaszra ez bő ráhagyás.

Vonatunk suhanásnak indult relatív időben majd a megszokott módon a Gödi állomáson áthelyeztek minket az egyes vágányra, hogy szabad utat biztosítsanak a zónázónak, eddig nincs is semmi hiba, minden reggel így megy.

Ámbár ezek után jöttek a hibás döntések sorai.”

Tájékoztatás nuku, a vonat csak állt – tette mindezt e reggeli rohanás közepette, amikor mindenki azon drukkol, hogy beérjen a munkahelyére. Ez már maga nonszensz, hiszen miért is a feltételes mód feltételezése? Megváltott jeggyel a zsebben miért kell „drukkolni” azért, ami természetes kellene, hogy legyen?

Tovább a fogvacogtató bizonytalanságban….

„A mi vonatunk nem indult el, sem a mozdonyvezető nem tájékoztatott, hogy a vonat nem megy tovább se a forgalmi szolgálattevő. Megérkezett az utánunk jövő személy amit annak rendje módja szerint menesztettek minden szó és hang nélkül. Mi ott ültünk és néztünk magunk elé. Majd benyitott a mozdonyvezető hogy az egyik ajtó meghibásodott és most sikerült megcsinálni amint zöld jelzést kapunk indulunk.

Vártunk pár percet de tudtuk hogy az 52-es vonat már úton van felénk ezért mint felkészült utasok természetesen felöltözve vártuk mi lesz a sorsunk. Milyen jól is tettük hiszen kisvártatva bejött a vezér és közölte hogy a másik vonat megy előbb és szálljunk át rá. Ezt némán türelemmel hang nélkül meg is tettük. Majd megérkezett az 52 es vonat melyen természetesen zsúfolásig voltak az utasok.

Nem szokatlan ez a 70 es vonalon azt kell hogy mondjam általános. Viszont az szokatlan, hogy ahhoz is lusták voltak hogy a fűtést bekapcsolják. Téli cipőben fagyott le a lábam egészen a nyugatiig amit sikerült elérnie a vonatnak 7:48 percre.”

Hogy is van ez az „országdübörgés” cucc?

„Na akkor hogy is van ez?? 6:28-7:48 és mint Önök által ismeretes

amikor felavatták a Budapest Vác vasútvonalat akkor 1 óra alatt tette meg ezt a távot a Gőzmozdony átlagosan 40 Km/h sebességgel úgy hogy várakozott Dunakeszin 10 percet 1846 június 15.-én.

Nos 2020 at írunk…

A gőzmozdonyokat már csak nosztalgiaként látjuk. Az Önök feladata lenne a Pest környéki városok lakóit eljuttatni a munkahelyükre, amiért természetesen ellenszolgáltatást kapnak.”

Továbbra is higgadtan, nyugodtan, bár némi iróniával….

„Mi megértjük ha nem megy akkor mindannyian autóba ülünk akik megtehetik és nekiindulunk a Fővárosnak és bedugítunk minden utat hidat stb. Bár az a lényege a közösségi közlekedésnek, hogy a környezetet védje, több embert mozgasson.
Viszont sajnos sem a mai napon sem a hát többi napján ezt nem sikerül önöknek abszolválnia.(…)

Kérem Önöket vizsgálják felül ezt a helyzetet. És ha tényleg nem sikerül azt megoldani, hogy az utast emberségesen kezeljék. Álljanak meg és mondják azt, hogy nekünk nem megy.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Nagy Zsóka

    2020.01.09 05:54 at 05:54

    Nehogy azt gondolja valaki, hogy a MÁV fővezír tud ezekről! Ha valaki levelet ír neki, nem ő válaszol rá. Majd aki éppen kifogja a levelünket. Olyan ez a MÁV, mint a fejnélküli lovas. Csak a nagy fizetés a lényeg, nem az utasok elėgedettsėge.
    Adjon már arra magyarázatot valaki, miért késnek a vonatok? Nincs hóakadály, nincs fagyott sín, nincs felforrósodott sín.
    Adjon választ valaki arra is, miért kellett Szeged-Bp közt reggeli járat időpontjàt megváltoztatni, és egy kedvezőtlen időpontban indítani helyette járatot? Ami korábban jól bevált, utasok, polgármesterek kérték a visszaállítást. Nem, azért se.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük