Bulvár
Ezek a TV2-ős skacok jól kitalálták: fizetett statiszták helyett fizessen az, aki élő show-n akar csápolni
Hol van már az „ánti világ”, amikor a tévéműsorok úgy készültek, hogy amelyik nézősereget igényelt, az statisztákat alkalmazott, akik ha kellett tapsoltak, ha úgy alakult fujjogta, vagy kifütyültek, nevettek, szóval tették, amit az erre hivatott intett nekik. Manapság mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki élőben nézné a TV” show-jait.
Dancing with the Stars
A Dancing with the Stars élő adásaira az Eventim oldalán lehet jegyet venni. November 9-ére van még szabad jegy, amelynek ára
39 990 forint, plusz a szolgáltatási díj, így összesen 41 389 forintba kerül.
A show helyszíne a TV2 budapesti székházának Fábri stúdiója a Róna utcában.
Az esemény részletei között megjegyzik, hogy
- ingyenes ruhatárat biztosítanak,
- a stúdió és az illemhely nem akadálymentesített,
- a stúdió területére tilos ételt és italt bevinni,
- 12 éven aluli személyek nem léphetnek be a stúdióba, valamint 18 év alatti személyek csak nagykorú kíséretében vehetnek részt az élő show felvételén,
- a stúdióban az ültetést minden esetben a közönségszervező határozza meg, helyjegy vásárlására nincs lehetőség.
- Bizonyos ülőhelyek esetenként korlátozott látási viszonyokkal rendelkeznek, a stúdió és a díszletek adottsága miatt.
A megjegyzések között továbbá felhívják a figyelmet, hogy az Eventim a jegyekkel csak kereskedik és nem felelős a belépők árainak visszatérítéséért a rendezvény elmaradása esetén.
Megasztár
A Megasztár élő adásaira is az Eventim biztosít jegyet a nézőknek, így az is kiderült, mennyibe kerül, ha valaki személyesen ott akar lenni az első élő show-n. Utóbbira november 10-én kerül sor, amelyre
29 990 forint a jegy, szolgáltatási díjjal együtt pedig 31 039,65 forint, vagyis aki élőben akar szurkolni a kedvenceinek, annak több mint 30 ezret kell fizetnie.
Az esemény részletei kapcsán az alábbiakat írták:
- Jegyet vásárolni csak online, névre szólóan lehet. Személyi változás esetén ezt a helyszínre történő belépésnél jelezni kell az illetékes kollégáknak.
- Kezdési időpont: 17.00
- Korhatáros tartalom! Tájékoztatjuk, hogy a show-műsor minősítése „tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott”, ezért 12 év alatti gyermekek nem léphetnek be a stúdióba, nem vehetnek részt a show-műsor felvételén. 18 év alatti személyek csak nagykorú kíséretében vehetnek részt az élő show felvételén.
- Dress code: kizárólag elegáns ruha és cipő. A ruházat nem lehet apró mintás vagy sűrű csíkozású, illetve a nagy céglogóval ellátott ruházat sem megengedett. Nem megfelelő öltözet esetén – érvényes jegy ellenében is – a vendég stúdióba belépését megtagadjuk! A jegy árát ez esetben nem áll módunkban visszatéríteni.
- A stúdióban az ültetést minden esetben a közönségszervező határozza meg! Helyjegy vásárlására nincs lehetőség!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy: kis magyar médiapiac a valaszonline.hu gyűjtésében
- I. Állami csatornák (13)
Televíziók: M1, Duna, Duna World, M2 Petőfi, M4 Sport, M4 Sport+, M5; rádióadók: Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó; internetes oldalak: hirado.hu, m4sport.hu
- II. A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Mediaworks Hungary Zrt.) alá tartozó kormánypárti termékek (83)
Bulvárkiadványok és internetes felületeik: Bors, borsonline.hu, Hot!, Ripost7, ripost.hu, astronet.hu; televízió: Hír Tv, hirtv.hu; rádiók: Retro Rádió,Karc FM, Gong; nemzetközi hírügynökség: V4 Agency (v4na.com); önálló internetes médiumok: origo.hu, Newsfeed (a Freemail kilépőoldala), 888.hu, life.hu, she.hu, hirvilag.hu, mainap.hu, hirnyolc.hu, csupasport.hu, sportslife.hu, unilife.hu, sulilife.hu, thatslife.hu; napilapok és internetes kiadásaik: Nemzeti Sport, nso.hu, Magyar Nemzet, magyarnemzet.hu, Metropol, metropol.hu, Világgazdaság, vg.hu; hetilapok, magazinok és internetes formáik: Szabad Föld, Mandiner, mandiner.hu, Figyelő, figyelo.hu, City 7 Magazin, FourFourTwo, fourfourtwo.hu, Fanny, Vasárnap Reggel; regionális médiumok: 24 Óra, kemma.hu, Békés Megyei Hírlap, beol.hu, Délmagyarország, delmagyar.hu, szegedma.hu, Dunaújvárosi Hírlap, duol.hu, Észak-Magyarország, boon.hu, Hajdú-bihari Napló, haon.hu, Heves Megyei Hírlap, heol.hu, Fejér Megyei Hírlap, feol.hu, Új Dunántúli Napló, bama.hu, Új Néplap, szoljon.hu, Kelet-Magyarország, szon.hu, Kisalföld, kisalfold.hu, Napló, veol.hu, Nógrád Megyei Hírlap, nool.hu, Petőfi Népe, baon.hu, Somogyi Hírlap, sonline.hu, Tolnai Népújság, teol.hu, Vas Népe, vaol.hu, Zala Hírlap, zaol.hu és a Maraton lapcsoport kiadványai
- III. Egyéb NER-kézben lévő, vállaltan kormánypárti médiumok (36)
A Mészáros Lőrinc–Vaszily Miklós-tengelyhez tartozó televíziós csatornák: TV2 Média Csoport (TV2, Super TV2, Mozi+, Spíler Tv, Spíler 2 Tv, Izaura, Zenebutik, Prime, FEM3, TV2 Séf, TV2 Kids, TV2 Comedy, Jocky Tv, Moziverzum), Pesti Tv; egyéb kiadványok: pestisracok.hu, nullahategy.hu (a kiadó közvetett tulajdonosa a Huth Gergely-féle Gerilla PresS Kft.), vasarnap.hu (a KDNP-közeli Kovács K. Zoltán Alapítvány kiadványa), Magyar Demokrata hetilap, demokrata.hu (a lapkiadó Artamondo Kft. tulajdonosa Bencsik András), Magyar Hírlap, magyarhirlap.hu (a kiadót Széles Gábor birtokolja), a Megafon intézményesített és pénzelt médiapartnerei, blogstar.hu, sportfaktor.hu (utóbbi két médium Csúri Ákos köreihez tartozik), kontra.hu (a lapot kiadó Ctrl-T Creative Zrt.-t részben a jobboldali megmondóként ismert Megadja Gábor birtokolja, a cégjogi képviselő pedig Habony Árpád állandósított ügyvédje, Kovács Loránd), axioma.hu (a „digitális közéleti tér” kiadója az Axióma Kulturális Alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke Giró-Szász Áron miniszterelnöki megbízott), latoszogblog.hu (a felület kiadója a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány), reaktor.hu (a lapot kiadó Reaktor Alapítvány a Fidelitas holdudvarához tartozik), corvinak.hu (a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kiadványa), magyarforum.info (a Csurka István lapjának maradványaként működő médium rendszeres „alákérdező” a Kormányinfón), breuerpress.com, Heti TV (utóbbi két csatorna kiadója a Kormányinfó másik törzskérdezője, Breuer Péter), Sportrádió (a Nemzeti Sporttal szimbiózisban működő, politikával túlfűszerezett adó tulajdonosa Szöllősi György), Médiapiac, mediapiac.com (Boros Bánk Levente kiadványai)
- IV. Szintén NER-befolyás alá került, de tartalmilag – még – nem teljesen átállított sajtótermékek, illetve hozzájuk tartozó politikamentes kiadványok (26)
Mészáros Lőrinc és/vagy Vaszily Miklós köreihez tartozó internetes és elektronikus csatornák: Indamedia Network (index.hu, napi.hu, velvet.hu, femina.hu, divany.hu), Rádió 1-hálózat (a médiaszolgáltatást végző Radio Plus Kft.-t közvetve Schmidt Zoltán, Mészáros alapembere tulajdonolja), Best FM (a Best Radio Kft.-t Sakalj Ferenc, Mészáros egy másik bizalmasa birtokolja), Base FM (ez az új adó is masszívan kötődik a felcsúti milliárdoshoz); Life Tv, Ozone Tv (utóbbi két csatorna Mészáros exnejétől került Vaszily és Hajdú Péter irányítása alá), indirekt.hu (Hajdú Péter saját bulvároldala); a Rogán-barát Shabtai Michaeli és Milkovics Pál médiacsoportja: Pesti Hírlap, 168.hu, 168 Óra hetilap, Jazzy Rádió, Klasszik Rádió, neokohn.hu, Elle; a Fidesz-közeli Nagy Elek Pannon Online Média Kft.-jének oldalai: propeller.hu, nuus.hu; a Valton-haszonhúzó Bessenyei István és/vagy Sarka Katalin érdekeltségei: naphire.hu (a kiadóban az ATV vezére is társtulajdonos), femcafe.hu, twn.hu (utóbbit közösen adja ki Sarka és Rogán Antal korábbi felesége); egyéb médiumok: Euronews (a nemzetközi csatorna nemrég került NER-közelbe), Dikh Tv (egy Habony Árpád köreihez köthető szereplő is beszállt a televízióba – az alább emlegetett Radu Morar üzletember mellé), novekedes.hu (a gazdasági portál több állami érdekeltséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal is partnerségben működik, a tulajdonos-főszerkesztő Kamasz Melinda egykor a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnökeként is tevékenykedett)
- V. Bizonytalan státuszú sajtótermékek (8)
A kormánybarát Hit Gyülekezete-vezető, Németh Sándor médiumai: ATV, ATV Spirit, atv.hu, Spirit FM, Hetek hetilap, hetek.hu; egyéb: Népszava, nepszava.hu (a lapot kiadó XXI. Század Média Kft. a kormányzattal jó kapcsolatot ápoló Puch László MSZP-expénztárnoktól került át a szintén kétkulacsos Leisztinger Tamáshoz)
VI. Ellenzéki hátterű kiadók „alkotásai” (9)
A DK narratíváját követő oldalak: nyugatifeny.hu, ezalenyeg.hu (az oldalak pártos jellegét itt járták körül); elismerten Jobbik-közeli platformok: alfahir.hu, N1Tv; szocialista hátterű médiumok: hirklikk.hu, pestibulvar.hu (a médiumok MSZP-s leágazásairól itt lehet olvasni); LMP-s kötődésű kiadványok: azonnali.hu, ugytudjuk.hu, egriugyek.hu (az LMP-s Ungár Péter országos, illetve a KESMA megyei lapjaival konkuráló regionális egységei)
- VII. Hagyományos (magyar vagy nemzetközi) kiadóvállalatok érdekeltségei (38)
A német Bertelsmannhoz tartozó RTL-csoport: RTL Klub, RTL II, RTL+, RTL Gold, Cool, Filmplusz, Muzsika Tv, Sorozat+, rtl.hu; a német-svájci Ringier Axel Springer-csoport kiadványa: Blikk, blikk.hu, blikkruzs.hu, Kiskegyed, Glamour, glamour.hu, noizz.hu; a Varga Zoltán-féle Centrál Médiacsoport termékei: 24.hu, Nők Lapja, Story, Best, Meglepetés, Marie Claire, nlc.hu, cosmopolitan.hu; egyebek: InfoRádió, infostart.hu (a médiumok tulajdonosa Módos Márton), portfolio.hu, penzcenrtum.hu; (utóbbi két portál részben Balogh Gabrielláé, az OTP igazgatósági tagjáé), Forbes, forbes.hu (az amerikai Forbes magazin magyar mutációi), szabadeuropa.hu (amerikai adófizetői pénzből működő médium), a Deutsche Welle magyar tartalmai, Joy magazin, joy.hu (a Marquard Media kiadványai), wmn.hu (D. Tóth Kriszta lapja), szeretlekmagyarorszag.hu, Sláger FM, Sláger Tv (utóbbi két adó a Radu Morar-féle Tematic Media Grouphoz tartozik)
- VIII. Részben pártoló tagsággal, közösségi finanszírozással működő, a szerkesztők tulajdonában lévő médiumok (28)
HVG Group (HVG, hvg.hu, eduline.hu); Magyar Jeti-csoport (444.hu, qubit.hu); telex.hu, Partizán, valaszonline.hu, atlatszo.hu, direkt36.hu, g7.hu, Magyar Hang, hang.hu, szemlelek.net, merce.hu, Magyar Narancs, magyarnarancs.hu, Jelen, klubradio.hu, Tilos Rádió, Élet és Irodalom, mfor.hu–privatbankar.hu, media1.hu; a KESMA megyei lapjaival konkuráló regionális érdekeltségek (debreciner.hu, nyugat.hu, szegeder.hu, szabadpecs.hu, borsod24.hu)
A cikkben szereplő cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat