Blogbazár
Ezt elintézték! – egyetlen hivatalos bizonyíték sem lesz arra, hogy valaki a kórházkisöprés miatt halt meg
„Március elején minden boncolást betiltott Kásler miniszter a járványra hivatkozva. Lehet persze biztonsági óvintézkedésnek tekinteni, de az biztos, hogy…
így egyetlen hivatalos bizonyíték sem lesz arra, hogy valaki a kórházkisöprés miatt halt meg” – kezdte bejegyzését Hadházy Ákos.
„Tudni kell, hogy természetesen az egészségügyi kártérítési perekhez is boncolás szükséges
De ennél sokkal fontosabbak a propaganda szempontjai: senki nem fogja hivatalosan tudni bizonyítani, hogy a Kásler-terv miatt halt meg hozzátartozója.
Anélkül meg mehet ugye a „rémhírterjesztés” vádja.
A boncolások teljes tiltása amúgy egyáltalán nem elterjedt gyakorlat a világban
(mint ahogyan a kórházi ágyak felének kiürítése sem). Németországban például kezdetben a Covid POZITÍV esetek vizsgálatát (csak azokat) ugyan nem javasolta a Robert Koch Intézet, de aztán felülvizsgálta a véleményét. Azóta a bizonyítottan pozitív betegek vizsgálatát is széleskörűen végzik, (voltak intézetek, ahol korábban is végezték) természetesen megfelelő biztonsági intézkedések mellett. Erről itt olvashat.
Óriási kudarcomnak tekintem,
hogy a kormány két őrült terve közül csak az iskolák folyamatos nyitva tartását tudtuk megakadályozni, a kórházkisöprést viszont nem. De nagyon köszönöm azoknak, akik az elmúlt hetekben a Lánchídhoz kanyarodva kinyilvánították, hogy nem nézzük az ámokfutást némán. Nem voltunk teljesen sikertelenek így sem. A rengeteg rendőr jelenlétéből és az indok nélkül elvitt „rémhírterjesztől” elleni fellépésből megtudtuk:
a Vár fogta az üzenetet.
Kérem , holnap minél többen kanyarodjanak a Lánchídhoz, mert át kell adni a miniszterelnöknek még egy üzenetet:
az IGAZSÁG NEM RÉMHÍR!
Ha csak megosztjuk a facebookon, azt nem fogja olvasni. Részletek: itt!”
Szerző
Friss
- Dézsy Zoltán -ne szégyellje, ha eddig nem tudta, ki Ő- elhappolta Hadházy elől és 4 napra stoppolta az Erzsébet hidat
- A Pride-látvány mintájára, ‘ha hosszan nézi valaki Mészáros Lőrinc úr arcképét, akkor közbeszerzés-nyertes milliárdossá válik’?
- Ujhelyi: akkor ez ennyi volt. Nem publikálok több véleménycikket az Index-en – Olvassa nálunk!
- Éttermi verekedésbe keveredett a sportoló – Kórház lett a vége
- Perintfalvi Rita mű- és korelemzése: az a rúzs az ajkadon Viktor…
- ‘A Lázárinfókon nincs sunnyogás: bárki, bármiről kérdezhet, én pedig válaszolok..’ – ‘Bárki-szállítás’ kilométertől függő jutányos áron?
- 6 csillagjegy májusi aranyélete – Akik túllátnak az orrukon….
- Világszám: húsvéti hímes Fidesz-kommentált áhitat
- Óriási hír érkezett a magyar női vízilabda válogatottról
- Trump toppantott: nem ér a nevem!