Connect with us

Kék fény

Fagyállót ivott a 15 éves Máté, hogy ne kelljen a rettegett iskolába bemennie

Megosztás

Fagyállót ivott a nyolcadik osztályos Máté, hogy soha többet ne kelljen iskolába mennie, és ne hallja a tanárától azt, hogy ő egy semmirekellő alak, írta meg a Blikk.

Megosztás

Fagyállót ivott a nyolcadik osztályos Máté, hogy soha többet ne kelljen iskolába mennie, és ne hallja a tanárától azt, hogy ő egy semmirekellő alak, írta meg a Blikk.

Kálváriájuk akkor kezdődött, mikor fia, a Debreceni Kinizsi Pál Általános iskola autista tagozatának tanulója megkezdte az ötödik osztályt

Tóth Ágnes, Máté édesanyja a Blikknek elmondta: fia egy alkalommal barátját védve rövidebb incidensbe keveredett, tanára ezután azonban folyamatosan felemlegette a konfliktust. Kitűnő tanuló gyerekét semmirekellőnek nevezte, ráadásul a tanárnak a csúfolódásban a pedagógiai asszisztens is partnere volt, ő pókerarcúnak, fancsali képűnek, dagadtnak titulálta a gyereket.

Az édesanya felelevenítette: a tanár Máté továbbtanulási terveire úgy reagált: „nehogy már autista létedre a vegyipariba járj!”, sőt, az autizmusáról készült diagnózis papírt meg akarta küldeni a vegyipari szakközépiskolának, tudván, hogy akkor elbukhatja a felvételit.

Végül a fiú bekerült a vágyott középiskolába, azonban megijedt attól, hogy mi vár rá másnap az iskolában

Március 21-én édesanyjának kellett ébresztenie a fiatalt, pedig korábban magától kelt fel. Tóth Ágnes szerint fia ekkor össze-vissza beszélt, zavartan viselkedett. Mentőt hívott. A kórházig tartó út két órát vett igénybe, mivel Mátét először a pszichiátriára vitték.

„Ezt azzal magyarázták, hogy a fiam búcsúlevelet írt. Majd, amikor leállt a légzése, esetmentő jött, Mátét intubálták, újraélesztették, majd bekerült a megyei kórház intenzív osztályára. Két napon át bizonytalan volt, hogy életben marad-e. Olyan szerencsénk van, hogy a veséje is teljesen rendbe jött, pedig veseelégtelenséget állapítottak meg” – magyarázta az édesanya a Blikknek.

A fiú mára teljesen rendbe jött. Édesanyja egészségügyi okokra hivatkozva kérte az iskolába járás alóli felmentését, amit az igazgató megadott.

Azt mondta, leülhetünk majd beszélni, de ez a mai napig nem történt meg. Mivel az iskolától semmilyen segítséget, támogatást nem kaptunk, a nyilvánosság által szeretném elérni, hogy Máté története tanulság legyen mások számára is – fogalmazott Tóth Ágnes.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!

Forrás: Blikk.hu – Kiemelt kép: Fuszek Gábor / Blikk

Gyereket pofozott az iskolai karbantartó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: „Rohadjál meg! Dögölj meg! Gyerünk, ugorj!” – Kiabálták a Margit hídon az autósok az öngyilkosságra készülő fiúnak - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük