Volt egyszer, hol nem volt, az Óperencián még innen, de a szemétszállítók által hagyott üveghegyen és minden józan határon már túl, volt egy Orbanisztán nevű, centrális erőterű, alaptörvényesített, illiberális fejedelemség. És volt annak egy nagy étvágyú ura…


A fejedelem – Őexcellenciája Nagyralátó és Nagytiszteletű Orbán orbán,

Végvár kapitánya, a Centrális Erőtér Centruma, a NER Rendszerura, Orbanisztán Hadainak Vezére, a Hit Őrzője – sok-sok évi uralkodás után egyszer úgy döntött: ideje kipróbálni, milyen is, ha nem várbéli rezidenciájának menzájáról hozat étket, hanem az azt is ellátó, de amúgy a fizetőképes vendégeket sokkal drágábban etető G. Népkonyha Étteremben fogyasztja el estebédjét. Hátha ott más a választék. Behajtatott tehát TEK-es kíséretével a Városliget zöldfelületű mezejére, a híres-neves étterem elé, ahol hajlongó udvaroncok hada, a fejedelemség zászlócskáival integető száz óvodás és a kézcsókkal hódoló nyugdíjasok sorfala között vonult be az elé gördített bíborszínű (nem vörös!) szőnyegen.

Helyet foglalt és végigrendelte a fél étlapot

Evett, ivott bőséggel, jól is lakott rendesen. Oly annyira: kénytelen volt egyik szolgáját szíjgyártóért szalajtani, ugyan tegyen még két lyukat a kieresztett övére, hogy be tudja csatolni.

–Főúr, fizetek! – rikkantott bevégezvén és leöblítvén dús vacsoráját.
–Parancsára felség! – bokázott a fizetőpincér, térült-fordult, s hozta is a számlát.
–Volt akkor ugye előételként egy önkormányzatiság féltucat egyházzal, MANYUP-pal, ombudsmanokkal és Alkotmánybírósággal.

Majd méltóztatott elfogyasztani egy vegyes tálat: oktatás, egészségügy, szociálpolitika, julienre vágott sajtószabadsággal. Rendelt utána felséged egy pártosan tűzdelt főügyészt és műkincsekkel díszített piros pöttyös bankelnök-falatot, felhajtott hozzá két mindent aláíró államfőt és egy házmestert is.

A főfogás Alkotmány volt narancsos választási rendszerrel és Országos Bírósági Hivatallal. Savanyúnak a Ház kedvencét kérte: stadionos-medencés sportsalátát felcsúti módra, fűtve, térkövezve, szotyolával hintve. Desszert gyanánt klopfolt-fosztott ellenzéki képviselő-fánkot kívánt felséged migráncsos-sorosciviles propagandaszószban, kerítve, paprika- és könnygázszórással s hozzá akadémia-koktélt. Kávét nem rendelt, mert fekete.

–Az összesen annyi, mint… – számolgatott a főúr

Mélyültek homlokán a ráncok és megindult a tarkóján egy verejték-patakocska is. – Az annyi, mint… Hirtelen felragyogott az arca, s diszkréten, de jól érthetően mondta: – Mindössze egy, de tényleg csak egyetlen egy demokráciával tartozik felséged a fejedelmi vacsoráért!

–A hivatalomba kérem a számlát, majd átutaljuk. Hajrá Orbanisztán, hajrá orbanisztániak, helló röfik! – zárta le a fizetési ceremóniát Őexcellenciája Nagyralátó és Nagytiszteletű Orbán orbán, Végvár kapitánya, a Centrális Erőtér Centruma, a NER Rendszerura, Orbanisztán Hadainak Vezére, a Hit Őrzője. Felállt az asztaltól.

Becsatolta immár két lyukkal bővebbre engedett derékszíját. Leseperte golyóálló mellényéről a morzsákat, visszagombolta az ingét és igazított a nyakkendőjén. Nem is vette észre: a rácseppent propaganda-szósz csúf foltot hagyott a selyem kravátlin. Azután a kíséretével sietősen elhajtatott a reptérre, ahol már várta egy katonai festésű Dassault Falcon 7X, hogy még a kezdőrúgás előtt elérje az Üzbegisztán-Türkmenisztán meccset…


A fizetőpincér földbe gyökerezett lábbal, a borravaló reménye nélkül, elképedve nézett utána. Ja, el is felejtettem megemlíteni a főúr nevét! Nem csoda, hisz’ mindenki csak főúrnak szólítja. Pedig igazán ritka, hogy így hívjanak valakit: Népfelség János.

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét