Kék fény
Fekete-Győr András: Lázár János bunkó
Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi médiában reagált Lázár Jánosra, aki a napokban azt mondta a MÁV vezetésének: „Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket!”
Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi médiában reagált Lázár Jánosra, aki a napokban azt mondta a MÁV vezetésének: „Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket!”
„Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket” – szólította fel Lázár János a MÁV vezetését
A miniszter a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal huszonöt kilométeres szakaszára rendelt el azonnali felújítást.
3+1 problémát érdemes megjegyezni ennek kapcsán
1. A MÁV-nak a több mint hétezer kilométeres vasúti pályahálózat karbantartására és a felújításokra 42 milliárd forint jut. Csak a most elrendelt beavatkozás viszont 32,5 milliárd forintba kerülne. A vasút vezetése hosszan levelezett Lázár Jánossal, hogy az szerezzen forrást Varga Mihálytól, ehelyett kapták a leteremtést.
2. Abból az állami költségvetésből nem sikerül az állami vasútra eleget költeni, amiben mindig akadnak százmilliárdok propagandára, nagyzoló ünnepségekre, és aminek a lecsorgó korrupciós veszteségei egy 27 milliárdos luxusjachtra ültetik Orbán Viktor gyerekkori cimboráját.
3. Eleve nem világos, hogy ebben a kusza, kaotikus kormányban ki miért felel, a külügyminiszter lélegeztetőgéppel és energiával seftel, a rendőrminiszteré az oktatás és az egészségügy, de hogy Lázár Jánosból miként és miért lett közlekedési miniszter, azt végképp nem érteni. Mindenesetre holnaptól bármelyik magyar polgár bemehet a bankba, követelheti százmillió forint kifizetését, és ha közlik vele, hogy nincs annyi a számláján, visszakiabálhat, hogy ne okoskodjanak, oldják meg.
+1: Azt meg talán érdemes lenne Lázár Jánosnak befejeznie, hogy úgy beszél az alárendeltjeivel, mintha a seggéből rántotta volna elő őket. Egyelőre nem látszik az a kormányzati teljesítmény sem részéről, ami ezt a gőgöt indokolná. És hát elég bunkó dolog is.
Két szakaszban 130 milliárd forintból újul meg a füzesabonyi és a balmazújvárosi vonal, korszerűsítik az állomásokat, újakat is építenek, illetve villamosítják a pályát.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy az első, 65 milliárd forint értékű fázissal végeztek, így megindulhat a második szakasz. „Ennek nyomán Debrecenben létrejön Kelet-Magyarország legnagyobb, Kelet-Európa egyik legjelentősebb ipari intermodális terminálja” – szögezte le.
Itt tehát nem 32 milliárdról, hanem négyszer akkora összegről van szó. Úgy látszik a BMW gyár Debrecen mellé települése a kormánynak minden pénzt megér.
Közben a MÁV-nak kisebb gondja is nagyobb ennél
Lázár János július végén egyetlen tollvonással szüntetett meg egy tucat szárnyvonalat és rendelt el buszos pótlást, miközben egyre több olyan üzemzavarról hallani, ahol csak a vakszerencse előzött meg egy óriási vasúti szerencsétlenséget.
Szombaton csak az automata biztosítóberendezés mentette meg a vonatszerencsétlenségtől azt a két vonatot, ami végül egymástól alig 400 méterre állt meg. A szabálytalan tehervonat már áttért a másik sínre, miután keresztülhajtott a váltón, amit el is tört – ezután állította meg a vonatot a biztonsági berendezés.
Szemből épp ezen a sínen érkezett Balaton irányából a Tópart IC, miközben a tehervonat szabálytalanul, a tiltó jelzés ellenére ment az állomás felé.
Váczi Viktor, a MÁV sajtóügyeletese az RTL-nek elmondta, hogy a berendezés azt érzékelte, hogy az IC vágányútjába egy másik haladó jármű került, ezért a rendszer a tehervonat fékjeit blokkolta, az utasokat szállító vonat előtt pedig tilosra váltott a jelzőlámpa.
Évek óta úgy érzem, hogy a magyar vasút egy hajszálra van egy brutális katasztrófától (lásd Görögország) és nagyon meg lesz mindenki lepődve, ha tömegszerencsétlenség történik majd.
Hallgassunk csak meg, mit mond Lázár János?
„Lázár János: személyesen felelek minden Magyarországon buszra szálló és vasútra szálló utas biztonságáért”
Forrás: Momentum Mozgalom / RTL Híradó
Lázár szeretne ragaszkodni ahhoz, hogy a MÁV-vezér azt csinálja, amire utasította
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen