Kiemelt hírek
Felszívták magukat a nyugdíjasok

Meglepő módon a fiatalok mellett a másik társadalmi korcsoport, amit igyekszik víz alá nyomni a kormány, a nyugdíjasoké. Ez vezette oda a Nyugdíjasok Egyeztető Tanácsát, hogy Taigetosz időseknek címmel állásfoglalást adjon ki.

„Magyarország jobban teljesít”?
A tanácsot alkotó szervezetek megtárgyalták a nyugdíjasok helyzetét és több más mellett azt is megállapították, hogy:
„November hónapban a nyugdíjasok túlnyomó részének (legalább másfél millió nyugdíjas
társunknak) jelent a napi problémák során lélegzetvételt a nyugdíjemelés kiegészítése és a
nyugdíjprémium kézhezvétele okán, de a Kormány kommunikációjával ellentétben, ez
korántsem jelent megoldást a nyugdíjasok nagy többségének élethelyzetére.
A nyugdíjemelés e módszerének alkalmazása konzerválja azt a gyakorlatot, hogy 10 hónapig
a létminimumon és alig felette élő nyugdíjasok finanszírozzák az állami költségvetés egy
részét.”
A közlemény keserű humorral jegyzi meg, hogy „Magyarország jobban teljesít”, de ebből éppen a nyugdíjasok, akiknek előkészítő munkája is benne van az eredményekben, amit nem érzékelnek.
„A NYUSZET már megalakulásakor állást foglalt mind a nyugdíjemelés kiegészítése jelenlegi
gyakorlatának korrekciója, mint rövidtávú megoldás, mint a vegyes indexálás bevezetése,
mint a gazdaság mindenkori állapotához sokkal jobban igazodó, a nyugdíjas társadalom
aktívaktól való elképesztő mértékű leszakadást enyhítő módszerének alkalmazása mellett.
Ez a követelés azonban láthatóan meg sem érintette a kormányzat ingerküszöbét. Mindemellett a nyugdíjasok szenvedik meg legjobban a társadalombiztosítási egészségügyi és
az állami szociális ellátás tudatosnak mondható „lerohasztását”. Szaporodnak azok a hírek,
amelyek szerint, ha egy 75-80 éves felett lévő idős polgártársunk állami kórházba kerül,
ellátása során nem részesül abban a gondoskodásban, ami megilletné. Ennek következtében
hallhatók azok az információk, hogy évente több kisvárosnyi (35 – 45 ezer) idős honfitársunk
távozik jóval előbb az élők sorából, mint az – az orvostudomány jelenlegi állapota szerint –
egyébként bekövetkezne. „
Tüntetnek….
A NYUSZET közleményében jelzi, hogy csatlakoznak az egészségügyben és a szociális szféra dolgozóinak valamennyi demonstrációjához.
„Valljuk, hogy a kormányzatnak kell szolgálnia a társadalmat (benne az időseket), nem pedig fordítva! A hurrá propaganda ma már nem helyettesítheti az érdemi tetteket!”
-fejeződik be a közlemény.
Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap