Connect with us

Kerítésen innen

Ferenc pápa: áldassék a Te borod – Vagy valami ehhez hasonló

Megosztás

A volt televíziós Rókusfalvy Pál jelenleg a borászok kormányzati főnöke mint a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, sikeresen lobbizott Ferenc pápánál a magyar borok ügyében, hiszen az egyházfő megáldotta a magyar borokat.

Ferenc pápa,
Megosztás

A volt televíziós Rókusfalvy Pál jelenleg a borászok kormányzati főnöke mint a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, sikeresen lobbizott Ferenc pápánál a magyar borok ügyében, hiszen az egyházfő megáldotta a magyar borokat.

Borban az igazság

Rókusfalvy Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül levélben fordult Ferenc pápához, és ebben kérte a magyar bor megszentelését. Ezt követően – nyilván hogy megédesítse a döntést – Rókusfalvy a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász összesen 180 palack aszúját küldte el előre a Vatikánba. Az egykori rádiósból lett borász-kormánybiztos a december 27-i – a hagyományos Szent János-napi borszentelésre időzített római audienciára pedig egy külön díszdobozos Tokaj Esszenciát is vitt magával- írta a Telex.

Tokaj szőlővesszein…

Ferenc pápa

A kormánybiztos egyik fontos indoka az áldás mellet az volt, hogy Tokaj nevét már a himnuszunk is említi:

„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”

A kérés célt ért és meghallgatásra talált, sőt a pápa nemcsak „Tokaj szőlővesszei-„t, de az összes magyar bort termő tőkét is megáldotta.

Az Orbán család és a „vesszők”

Orbán Rachel nem régen vette meg édesanyjától, Lévai Anikótól hatalmas tokai szőlőbírtokát, igy aztán, az áldásból az ő fejükre is száll.

Kapcsolódó

Szerző