Kerítésen innen
A Fidesz fizethetett a miskolci kamujelölteknek
Mind több jel utal arra, hogy a miskolci önkormányzati választáson induló kamujelöltek nem pusztán politikai meggyőződésből vállalták a megmérettetést: fideszes nevek repkednek, s hitelek fizetődnek vissza hirtelen.
Rejtőzködnek, kerülik a nyilvánosságot, nem találkoznak reménybeli választóikkal, nem tartanak utcafórumot, a telefont nem veszik fel, s épp a kampányfinisben utaznak el nyaralni. Íme az ideális miskolci kamujelöltek, akik vélhetően nem önszántukból szálltak ringbe a borsodi megyeszékhely 12. választókerületének önkormányzati képviselői posztjáért, hanem azért, hogy a választókat megzavarva az összes jelentős ellenzéki párt által támogatott független jelölttől, a humoristaként Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándortól elvigyék a voksok egy részét most vasárnap.
Egyikük, a 18 éves ongai Molnár Zsolt, aki a tavaszi parlamenti választások előtt fideszes aktivistaként több kormánypárti jelölt kampányába is besegített, a Hír TV hangfelvételén lényegében beismerte, hogy nem önszántából indult, a Fidesz magasabb köreiből jött az „ihlet”, hogy keresztnevük azonossága miatt kapóra jön, ha ringbe száll. Molnár arról beszélt, hogy ez az ötlet nem is a miskolci fideszeseké, „félig-meddig” Kubatov Gábor pártigazgató volt a „kitalálója”. Egy kérdésre válaszolva elismerte:
tisztességes kampánnyal nem tudna nyerni a Fidesz ebben a körzetben.
Erdei Sándor a Népszavának kedden azt mondta: Molnár Zsolt telefonon beszélt vele és elmondta, hogy nem önszántából indult, igazából már visszalépne, de nem teheti meg, mert a tervezett politikai karrierjét veszélyeztetné vele. Hogy miért kezdeményezte a kapcsolatfelvételt az ellenzéki támogatású jelölttel, arra azt válaszolta: azért, mert furdalta a lelkiismeret. Molnár a felvételen többször is megemlítette Koncz Ferenc, Szerencs volt fideszes polgármesterének nevét – ő most szintén bekerült a parlamentbe –, mint aki Kubatovval egyengette ezt a döntést.
Koncz Ferenc a lapnak azt mondta: az áprilisi választások idején találkozott utoljára Molnár Zsolttal, aki aktivistaként segítette mások mellett az ő kampányát is, de az elmúlt három hónapban nem is beszélt vele.
Hetek óta nem veszi fel a telefont a nyékládházi Erdei Sándor sem, aki szintén ringbe száll most Miskolcon: az ő abszolút névazonossága roppantul kapóra jöhetett a kormánypárti indulónak, ezzel ugyanis végképp össze lehet zavarni a választópolgárokat.
Akadt olyan környékbeli, aki biztos forrásból hallotta: a nyékládházi Erdei Sándor, aki az egyik tiszaújvárosi cégnél dolgozik alkalmazottként, nemrégiben visszafizette lakáshitelét, s új nyílászárókat tetetett a házába.
(Forrás: Népszava)
Rokker Zsoltti: 22 éve vagyok humorista, de nem vagyok sem bolond, sem bohóc
Szerző
Friss
- A 25,6 milliárdból készített Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója ‘FUCK NER” feliratú pólóban állt színpadra
- Azt írja az újság…
- Ha ez ilyen egyszerű lenne….: alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás
- Másodszor verte át Amerikát egy középszerű vigéc
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket