Ez a nap
Figyelem! Azonnali hatállyal „állami felügyelet alá vonták” -államosították?- a Kartonpackot

A veszélyhelyzetre való tekintettel állami felügyelet alá eddig még egyetlen céget sem vont az állam – mostanáig. A pénteki Magyar Közlönyben ez az egyetlen rendelet jelent meg. Ilyen lépésre eddig még nem volt példa a veszélyhelyzetre való tekintettel.
Pénteken 11 órától állami felügyelet alá került a debreceni székhelyű, tőzsdei társaság, A Kartonpack Nyrt.
Hogy erre miért volt szükség, az nem derült ki a rendeletből
A magyar állam nevében a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára fog eljárni a cég élén.
Feladatai közé tartozik majd a cég működőképességének fenntartása, dönthet olyan ügyekben is, melyek kizárólag a társaság közgyűlési hatáskörébe tartoznak.
Sőt,
Juhász Edit leválthatja a társaság vezető képviselőit, felügyelőbizottságának tagjait, a képviseleti joggal rendelkező személyek képviseleti jogát is korlátozhatja vagy megszüntetheti.
Jelen lehet bármilyen tárgyaláson, felülvizsgálhatja a szerződéseket, betekinthet a számlákba is.
„Létfontosság”? – miért?
A Kartonpack Nyrt. első ránézésre nem tűnik olyan társaságnak, mely a létfontosságúnak tekinthető ágazatok egyikébe tartozna. Fő tevékenysége ugyanis papír csomagolóeszköz gyártása. A cég honlapja szerint azonban a partnereik között kiemelt helyet foglal el a gyógyszeripar, ami esetleg indokolhatja az állami felügyelet alá vonást.
A társaságnak 2019-ben 2,5 milliárd forint volt, amiből a végére kicsivel több mint 8 millió forint nyereség maradt az előző évi 100 millió forint után. A cégnél az Opten adatai szerint 103 fő dolgozik.

Szerző
Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért