Fleck Zoltán: Orbánék szerint, aki bírálja a kormányt, az ellenség, nem is tartozik a magyar nemzethez

Fleck Zoltán, az Eötvös Károly Intézet igazgatója szerint a Fidesz hatalomra kerülése óta folyamatosan, szisztematikusan igyekszik leépíteni a kormányzat alkotmányos korlátait.

„Minden eddigi közjogi reform ezt célozta.

A járványveszély kapóra jött nekik, mert lassan már tarthatatlanná vált a migráció által okozott vészhelyzet jogi kategóriája, amelyet csak az alaptörvény megsértésével és intenzív hazugsággal lehetett fenntartani. A járványhelyzetben nagyon hatékonyan működtek a felhatalmazással kiterjesztett kormányzati hatáskörök, és – függetlenül az egészségügyi vészhelyzettől – a törvényalkotásban is kihasználták a politikai szabadságjogok és a tiltakozások lehetőségének korlátozását. Emlékezhetünk a facebookos kommentelők elleni rendőri intézkedésekre, illetve a dudálós tüntetések résztvevőire kirótt nagy összegű bírságokra. A jogállam lebontásának végpontja a rendkívüli felhatalmazás volt, amelyet egyébként közönségesen önkénynek szoktak nevezni. Ez persze vírustól független.”

…aki bírálja a kormányt, az ellenség, nem is tartozik a magyar nemzethez…

Az intézeti vezető kitért arra is, mit tükröz az, hogy a nemzetközi bírálatokat sorozatosan azzal utasította vissza a Fidesz, hogy itt minden a legdemokratikusabban történik, és aki az ellenkezőjét állítja, az Soros György és a baloldal embere:

„Azt, hogy aki bírálja a kormányt, az ellenség, vagy ahogy ők állítják, nem is tartozik a magyar nemzethez. Ezek amúgy nem lebecsülendő politikai minősítések. Ez az ellenségképzés a civiltörvényben vagy a Soros-kampányban is tetten érhető volt, s arról szól, hogy aki szóvá meri tenni az államszerkezet demokratikus vagy jogállami működésének hiányát, az ellenség, és a véleményét nem kell figyelembe venni. A nem demokratikus rendszerek egyik legfőbb jellemzője, hogy semmilyen formában nem tűrik el a kritikát.”

„Orbán kihasználta a válsághelyzetet…”

A tudós szerint a kormány és Orbán személyes hatalma valóban megerősödött a koronavírus járvány időszakában:

„Kihasználta a válsághelyzetet. Jó diktátor sohasem hagyja ki a kapóra jött válságokat. A végletekig kifacsarta a lehetőséget a saját politikai és gazdasági hatalma növelésére, a tavaly ősz óta megerősödött és ellenzéki vezetés alá került önkormányzatokkal szemben is. Olyan intézkedéseket vezettek be, amelyeknek semmi közük a járványhoz, de pénzügyi és politikai forrásokat vontak el az önkormányzatoktól.”/…. / „A diktatúrák abban a szerepben szoktak tetszelegni, hogy hatékonyabban oldják meg a válságokat, mint a demokráciák, amelyek vitatkoznak, vacillálnak, és mindenféle garanciákat kell kikerülniük ahhoz, hogy gyorsan tudjanak intézkedni. Elképesztő ára volt annak, hogy Magyarország nem jogállami módon kezelte a válságot. ”

„A diktatúrák sohasem akkor szoktak megbukni, amikor a népszerűségük a mélyponton van…”

Hangsúlyozta, a diktatúrák azért előbb-utóbb megbuknak, a logikájuk önfelemésztő jellegű. Elfogynak az ellopható erőforrások, és csökken a hatalom legitimációja:

„A diktatúrák sohasem akkor szoktak megbukni, amikor a népszerűségük a mélyponton van, különösen, hogy csak utólag lehet pontosan tudni, hol volt ez a mélypont. De ennél fontosabb, hogy minél erősebb az egycentrumú hatalom felhatalmazása, annál kevésbé tud professzionális módon igazgatni területeket. Ez egyébként jól látszott a válságban az egészségügy irányításánál, amely kapkodóvá, sőt katasztrofálissá vált. Hasonló jelenség figyelhető meg az oktatásban is. Mindez oda vezet, hogy ezek a rendszerek előbb-utóbb alul fognak teljesíteni, és ezt egyre többen érzékelik. Leszámítva persze azt az egymillió Fidesz-hívőt, aki a jelek szerint a végsőkig kitart.”

„Túl sokat gyűrtek maguk alá, és túl sokszor jogszerűtlenül….”

A járványhelyzetben meglátszott, hogy bármennyire is nagy Orbán hatalma, a nem demokratikus rendszerek félnek, mert túl sokat veszíthetnek:

„Túl sokat gyűrtek maguk alá, és túl sokszor jogszerűtlenül. Az idő múlásával tehát egyre biztosabbra kell menniük, és ezért egyre kevesebb lehetőséget adnak rá, hogy bárki megkérdőjelezhesse a hatalmukat. Az ellenzéki erőket mindenféle eszközökkel szét kell forgácsolni, a szólásszabadságot korlátozni kell, félelmet kell kelteni, az Alkotmánybíróságot és mindenféle bíróságot semlegesíteni kell. A rendkívüli felhatalmazásra, még inkább a rendkívüli helyzet normálissá tételére azért van szükség, mert a diktatúra úgy érzi, a hatalom soha nincs biztos kezekben, hiszen ellenségek veszik körül, akik ki akarják csavarni a nemzet kezéből a hatalmat. A nemzet alatt egy-két embert értünk.”

„A nagy hatalmú, félelmetes nagyfőnök környezetében sem meri senki megmondani, hogy mi a helyzet….”

Az Orbán – féle centralizált rendszereknek az is jellemzőjük, hogy minél inkább központosítottak, minél inkább egy kézben összpontosul a hatalom, annál kevésbé érzékelik a valóságot:

„A nagy hatalmú, félelmetes nagyfőnök környezetében sem meri senki megmondani, hogy mi a helyzet. Tehát az uralkodó ilyenkor még kevesebbet lát az uralma alá vetett nép és ország folyamataiból. Az udvartartásban viszont annál több a félelem, mert bár úgy választották ki őket, hogy feltétlenül hűségesek legyenek, de azért ott nem csak buták és vakok ülnek. Ha viszont véletlenül elmondanák, mi a helyzet, akkor könnyen kikerülhetnének a kegyúr közvetlen kegyeiből, ami gazdasági és egzisztenciális következményekkel járna. Ez ugyanúgy működik ma itt, mint egykor XIV. Lajos francia udvarában.”

Fideszes (al)világ