Kerítésen innen
Fogy a magyar? Naná hogy fogy! – kommentelték az Uzsoki kardiológiai osztályának részleges leállítását
Mialatt „főfoglalkozásban”-már amennyire a magyar kormánytól telik- szivatjuk Svédországot, keresztbe teszünk a NATO-nak, nem különben az Európai Uniónak és az USA-nak, bevállaljuk a lehető legtöbb akkugyár telepítését és reptérvásárláson, meg mini-Dubajon törjük a fejünket, addig az egészségügyünk agonizál.
Tényleg nem érdekel minket, hogy élünk, vagy halunk?
Az Uzsoki Utcai Kórházban „a kardiológiai osztályon és a kardiológiai őrzőben előre nem látható módon egyidejűleg személyi feltétel hiánya miatt nem tudják biztosítani a koronária intervenciót, valamint a súlyos állapotú, monitorizálást igénylő betegek kardiológiai őrzőben történő ellátását.”- tudatta a hétfői hírt Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.
„Ez azt jelenti, hogy a kardiológiai osztály gyakorlatilag a súlyos betegek tekintetében leáll, nem lesz infarktus ellátás, de egyéb komolyabb ellátás sem.
Szívizominfarktus ellátás és a súlyos kardiológiai betegek ellátást egy Fővárosi, megyei szintű kórház nem tudja biztosítani.
Ott, ahol a munkaerő a leginkább elérhető, ez nem megy, mi lehet a helyzet vidéken? Itt tart ma az egészségügyi ellátás!” Az aláíró: Müller Cecília.
Egy „alany” tapasztalatai….
„Az elmúlt pár évben akaratomon kívül rengeteget voltam kórházakban. Sok mindent megéltem, túléltem, tapasztaltam és tanultam. Éreztem hálát, haragot, dühöt. Tudtam mondani köszönetet, együttműködtem, és volt empátiám az egészségügyben dolgozók felé. Most is van – pedig kijutott a rosszból is -, mert láttam azt, hogy milyen kevés az orvos, az ápoló, és mennyire leterheltek és fáradtak.
Mostanra kezdem elveszteni a reményem…
Tavaly januárban egy remek kardiológus főorvosnő vizsgált a Péterfyben, de mire a kontrollvizsgálatra kellett volna mennem, addigra épp szünetelt a kardiológia, ezért más kórházba irányítottak. Még most is én szégyellem magam, ha eszembe jut, hogyan fogadott ott az orvos.
Leteremtett, hogy miért oda küldtek, miért nem oldják meg a problémát a kerületben, stb. Bírálta, hogy miért nem küldtek még más vizsgálatokra is ( előtte három hétig voltam kórházban, és túlestem egy műtéten is). Nem is értettem, hogy ő hol él, hogy miért nem látja a valóságot.
A kardiológiai problémáimra továbbra is azokat a gyógyszereket szedem, amiket a Péterfyben felírtak, és szeretném kitörölni is az emlékeimből azt a néhány hónapnyi megalázó időszakot, amikor gyakorlatilag kísérleti nyúl voltam.
Félek, és féltem mindazokat, akiknek kardiológiai problémáik ( is) vannak.
Naponta olvasom, hogy a kórházakban leállnak a különböző ellátások, hogy nincs orvos, nincs nővér. Francba ezzel az egésszel! Fogy a magyar? Naná hogy fogy! És nem csak azért, mert rengetegen elhagyják az országot, meg kevés gyerek születik, hanem azért is, mert a romokban heverő egészségségügy nem képes arra, hogy mindenkin segítsen, akin még lehet.
- Fontos még az emberi élet?
- Fontos azoké is, akik nem tudják kifizetni a magánegészségügyet?
- Ki vállalja a felelősséget azokért, akik azért haltak meg, mert nem volt elég ápoló, orvos, eszköz?
- Ki néz a halottak szeretteinek szemébe?”
Szerző
