Grönlandon hajdan virágzó viking kolónia volt. A tudósok már régóta feltárták a nagy létszámú viking telep nyomait, de sokáig nem értették, mi történt velük, miért és hogyan tűntek el.
Szegény fókák csak kapkodták a fejüket….
Kiderült, hogy a grönlandi viking kolónia sorsát a XIII. század közepén kezdődött „kis jégkorszak” pecsételte meg. A „Zöld földön” radikálisan elromlott az éghajlat: az akkor kezdődő periódusban nagyon kemény telek és hűvös, sőt hideg nyarak sújtották az ott földműveléssel, állattartással foglalkozókat.
A farmok többsége elnéptelenedett. Állataik jelentős része sem bírta ki a változást. Pusztultak a háziállatok. A távoli, magányos farmokról elvándoroltak, a maradék lakosság a nagyobb településekre húzódott. A súlyos fahiány és a hajóépítés visszaszorulása miatt a viking kolónia elszakadt a korábbi virágzó kereskedelmi célpontjaitól.
A tragikus történetet feltáró dán történészek mégis úgy találták, hogy a körülbelül 2500 fős telep társadalma remekül alkalmazkodott a mostoha viszonyokhoz. Ami nem ment, azt nem erőltették többé, viszont felfedezték a természet, a vadon élő állatok gazdag erőforrásait.
A vikingek ekkor tértek át a halászatra – és még ennél is nagyobb kedvvel kaptak rá a fókavadászatra. Odáig mentek a változások, hogy a kolónia későbbi kiürüléséig fennmaradó mintegy két évszázadban gyakorlatilag fókát fókával ettek a grönlandi vikingek.
Úgy látszik, a fókák kevésbé voltak képesek rugalmas alkalmazkodásra, mint a hatalmas szigeten élők , és nem találták az ellenszert a kiváló hajósok és remek vadászok fókamészárló akciói ellen.
Forrás: BBC
